A Seuso-kincs vizsgálatát sürgetik az angol régészek

A titokzatos körülmények közt előkerült és Angliába csempészett értéktárgyak ügyében a brit sajtóban nyílt levelet tett közzé Colin Renfrew őstörténész.

Kincs ami nincs

Az i.sz. 350 és 450 között készített Seuso-kincs 14 római kori tömör ezüstből készült tálból, tálcából és kancsóból áll. A négy hatalmas méretű, tiszta ezüstből készült tálat valószínűleg egy görög műhelyben készítették egy jómódú római számára. A római neve Seuso lehetett, ez a név olvasható ugyanis a feliraton, ahonnan a leletegyüttes a nevét kapta: `Legyenek ezek, ó Seuso, a tieid hosszú időre, e kis edények szolgálják gazdagon utódaid is`. A kincs darabjai nagy hasonlóságot mutatnak a XIX. században a Balaton közelében talált leletekkel, amelyek ma a Nemzeti Múzeumban láthatók. Az egyikbe a Pelso nevet vésték, amely a Balaton római elnevezése.

A kincs Londonban - ismerje meg a kincs részletes leírását!

A korábbi nyomozások során a magyar hatóságok a készleten talált mikromaradványok elemzésével arra a következtetésre jutottak, hogy azok Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy környékének földmintáira hasonlítanak. Az értéktárgyakat minden bizonnyal itt találta meg 1976 körül Sümegh József, egy 22 éves kőfejtő. Sümegh a következő évek során teljesítette katonai szolgálatát, de napi kapcsolatban volt műgyűjtőkkel is, akikkel általában az Ecserin üzletelt. Minden bizonnyal itt merült fel az eladás ötlete is.

Legyél te is régész!

Az európai egyetemeken eltérő karok és változatos tanszékek programjai képeznek régészeket: Németországban bölcsésznek, Angliában inkább földrajzosnak, kémikusnak, Magyarországon pedig hagyományosan néprajzosnak, művészettörténésznek kell lennie a régésznek. A doktori iskolák szintjén is változatos a képlet: az ELTE-n a Régészettudományi Intézetben archimetriából, Szegeden pedig geoarcheológia szakon lehet doktori fokozatot szerezni.

Az ügyben azonban fordulat állt be, amikor a katonaságtól leszerelés előtt álló Sümegh honvédet 1980. december 17-én felakasztva találták meg egy Kőszárhegy melletti romos pincében. Halálát először öngyilkosságnak tartották, de a hatóságok ma már úgy gondolják, hogy meggyilkolták, hogy ezzel is eltüntessék a kincs eredetére vonatkozó nyomokat.

Az ókori leletek az 1980-as évek elején kerültek Londonba libanoni kiviteli engedéllyel. A készletet Northampton márki vásárolta meg a Sotheby's egykori elnöke, Peter Wilson tanácsára. A márki a frissen szerzett értékeit rögtön tovább is adta volna, így először 1983-ban szerette volna azokat aukcióra dobni Los Angelesben, ám ez a kísérlete sikertelen volt. A főrend hét évet várt a következő kísérletig, így 1990-ben jelentették be a Sotheby's aukcióját, és a kincset New Yorkban állították ki.

Gyilkosság, csempészek, rejtélyes machinációk: a leghíresebb magyar kincs titkai

Ekkor azonban Libanon, Magyarország és Jugoszlávia is bejelentette tulajdoni igényét. Hamarosan nemzetközi per lett az ügyből, ám annak során Libanon visszalépett, mert kiderült, hogy az általuk felmutatott kiviteli engedély egyszerű hamisítvány. Miután Horvátország kerestét érvénytelennek nyilvánították, 1993-ban az amerikai bíróság a magyarok részéről sem látta bizonyítottnak a tulajdonjogot, ezért a törvényes tulajdonos a márki maradt - de azt is meghatározták, hogy az ezüstöt nem szabad eladni.

Ezért volt érthető a szakma felháborodása, amikor kiderült, hogy az ezüst étkészlet újra felbukkant egy londoni kiállításon. Hamar kiderült, hogy tulajdonosa anyagi gondjai miatt szeretné értékesíteni a 100 millió font értékű leletet, mivel szerinte a kincs megátkozta a családját. A kiállítás kapcsán a magyar kormány tiltakozó levelet írt a Bonhams aukciósháznak, amelyben megismételte, hogy az ezüst készletet Magyarország területén találták, és illegálisan csempészték ki az országból.

Régészek a kincs nyomában

Az ügy komoly vihart kavart az angol tudományos életben is. Lord Colin Renfrew, a Cambridge-i McDonald Régészeti Intézet vezetője nyílt levelet tett közzé az angol lapokban, aminek hatására a Lordok Háza parlamenti vizsgálóbizottság felállítását rendelte el az ügyben. De most lássuk a részleteket!

Colin Renfrew az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb angol őstörténésze. A radiokarbonos kormeghatározás és az archeogenetika módszerének tudós ismerője gyakran és elkötelezetten síkra szállt a régészeti emlékek fosztogatásának megelőzéséért. Szakmai teljesítményében az 1973-ban megjelent `A civilizáció előtt - A radiokarbon-forradalom és Európa őstörténete` című munkája jelenti a csúcspontot, amelyben az európai civilizáció kialakulásának folyamatát vizsgálva megállapítja, a kulturális innováció korántsem a Közel-Keletről kirajzott jelenség. Az európai kőkori települések feltárását vezető kutatóként egy új kronológia kereteit vázolta fel a kőkorszak végéig, a bronzkor kezdetéig.

Kognitív régészet: az emberré válás szintetikus tudománya A kognitív régészet alapvetően a pleisztocén időszakban zajló kognitív fejlődéssel foglalkozik. A sziklarajzoktól az eszközhasználaton át a természetes energiák domesztikálásáig számos területen vizsgálja, hogy az első emberek miként teremtették meg a maguk körül lévő valóságot és mindezek milyen módon kapcsolódnak a mai világképekhez. A kognitív evolúció tehát az episztemológia kérdéseitől elválaszthatatlan, hiszen központi kérdése az, hogy miért úgy kezdtük értelmezni a világot, ahogy. A kognitív régészet nézete szerint nem történt jelentős változás az alapvető emberi kognitív képességekben a 1,8 millió évvel ezelőtt kezdődött pleisztocén vége - azaz 10500 évvel ezelőtt - óta. Vagyis szemben a paleoantropológiai felfogással, mely szerint a hominidák csontvázmaradványainak tanulmányozása az ember eredetének központi kérdése, a kognitív régészet művelői szerint a csontok bármennyire is sokat mondanak a fizikai evolúcióról, semmit nem árulnak el az emberré válás összetett folyamatairól. Ahogy bármely más élőlény csontvázából sem tudunk meg semmit annak kultúrájáról, viselkedéséről, párválasztási szokásairól, társas rendszeréről.

A nevéhez köthető ún. kognitív régészet az anyagi kultúra felhasználásával a vizsgált korok emberi közösségeinek szimbólum-rendszereit, gondolkodásmódját és környezetével való viszonyt, gondolati kapcsolatot próbálja rekonstruálni. Kiindulópontja, hogy az anyagi kultúra teljessége "többé-kevésbé hamisítatlanul tükrözi az egykori készítők és felhasználók tudatosságát". A régészet Renfrew felfogásában az embert mint társadalmi lényt vizsgálja, ezért minden természet- és társadalomtudományos segítséget befogadva rekonstruálja a régmúlt társadalom szerkezetét, változásait.

A régész cikkében azzal a felvetéssel indít, hogy az angol műkincsek piaca sokáig a tolvajok melegágya volt. Az angol kormányzat azonban az elmúlt években ratifikálta az UNESCO 1970-es műkincs-kereskedelemre vonatkozó rendeletét, majd 2003-ban törvénnyel is szabályozta a kérdést. "Akkor azt reméltük, hogy a kérdésben javulást értünk el" - írta a régész. A Bonhams kiállítása azonban cáfolta a hasonló reményeket. Renfrew szerint a 2003-ban meghozott törvény nem teszi lehetővé a hasonló hátterű értéktárgyak bemutatóra vagy aukcióra bocsájtását. A múzeumok a törvényen kívül etikai kódexük miatt sem állítanak ki ilyen kincseket - így Renfrew, ezért egyszerűen sértés, ha egy aukciósház sort kerít erre, amikor több régész - például ő is - szívesen részt venne az ezüstök eredetének kiderítésében. A Seuso-együttes megfelelő eredetvizsgálatának elvégzésével pedig az angol kormányzat dönthet arról, hogy az Magyarországot illeti-e.

A Bonhams képviselője Renfrew felvetésére azzal válaszolt, hogy a legnagyobb sértés az lenne, ha a kincs egyszerűen eltűnne egy múzeum mélyén.

A neves régész levelére a brit kormányzat régészeti ügyeit koordináló szakértője, Rupert Redesdale válaszolt a Guardianben. Szerinte az ókori étkészlet felfedezése és sorsa kalandregénybe illik, ám egyben a brit kormányzat műkincskereskedelemmel kapcsolatos problémáira is rávilágít. Redesdale részben igazat ad Renfrew-nak, ám leírja azt is, hogy a Seuso-ezüstök szerencsétlenségére az ominózus 2003-as törvény ebben az ügyben nem alkalmazható, mert az csak a 2003 után felfedezett kétes eredetű műkincsekre vonatkozik. A szakértő szerint az ügy legnagyobb problémáját az jelenti, hogy a magyarok hiába állnak elő követeléssekkel, az általuk bemutatott bizonyítékok nem elegendőek a szakszerű bizonyításhoz. Azzal viszont ő is egyetért, hogy minél előbb szükség van egy szakszerű vizsgálatra.