Bemutatták a Ferenc József-emlékérmét Szegeden
2007. március 14. 16:00
Bemutatták a Ferenc József-emlékérmét hétfőn Szegeden; az aranyérme 1883-ban, az árvíz utáni újjáépítés alkalmából készült, és a Móra Ferenc Múzeum eddigi legnagyobb összegű műtárgybeszerzése nyomán került a közgyűjtemény tulajdonába.
Korábban
Az érmén Ferenc József képmása látható, és az uralkodó híressé vált mondása olvasható: `Szeged szebb lesz, mint volt`. Ezt a király a nagyárvíz által romba döntött várost látva mondta, amikor az 1879. március 12-ei pusztító árvíz után néhány nappal személyesen látogatta meg Szegedet - közölte a muzeológus. A korabeli beszámolók szerint leírhatatlan hatással voltak az uralkodóra az ott tapasztaltak: a város hatezer házából alig 260 maradt meg, a hivatalos számok mintegy kétszáz halottról szólnak.
Medgyesi Konstantin kiemelte, hogy Ferenc József elkötelezett volt Szeged újjáépítését illetően. 1883-ra a város újjászületett, ebből az alkalomból az uralkodó ismét ellátogatott Szegedre. Az eseményt megünnepelve adták ki az emlékérmét - tette hozzá a szakember.
A ritkaság május 13-ig látható a múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete Házban, majd az intézmény gyűjteményébe kerül, de tematikus kiállításokon újra láthatja majd a nagyközönség - mondta a sajtóreferens. A hétfői rendezvényen a jelenlévők kaptak egy-egy darabot az -eredetileg aranyból készült, 38 milliméter átmérőjű, 27,8 grammos érme csokoládé-változatából.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.