Médiafigyelemtől tartanak az afgán régészek
2008. augusztus 13. 09:31
Nagy kiterjedésű ősi várost fedeztek fel francia régészek Afganisztán északi részén; a szakemberek feltételezése szerint nem kizárt, hogy az egykori település kapcsolatba hozható Nagy Sándorral.
Korábban
Roland Besenval, a régészeti feltárás vezetője szerint Afganisztán északi része olyan, mint egy múltbéli utazás, ahol egyaránt fellelhetők a perzsa birodalom jelenlétének, Nagy Sándor hódításának vagy az iszlám térhódításának tárgyi emlékei. A francia archeológusok térképére a régióban 135 olyan helyszín került, amely régészetileg érdekes lehet.
A térségből eddig előkerült legjelentősebb régészeti felfedezés, az úgynevezett baktriai kincslelet, szovjet kutatók nevéhez fűződik. Az 1970-es években feltárt lelet, amely míves aranyékszerekből és ruhadíszekből állt, 1. századi nomád temetkezésekből származik. A kincs, amelyet jelenleg az Egyesült Államokban mutatnak be, ékes bizonyítékai a térség egykori virágzó kultúrájának.
Mint a francia régész rámutatott, a helybéliek hosszú évtizedekig szorgalmasan ástak Balh (Balkh) térségében, hogy a fellelt cserépedényeket és pénzérméket csempészeknek adják el. Roland Besenval szerint a (kincs)rablóból lesz ha nem is a legjobb pandúr, de ásatási szakember igen: az egykori fosztogatók most szorgosan dolgoznak a feltáráson. Az illegális régészeti tevékenység azonban mind a mai napig folytatódik.
"Tudjuk, hogy az előkerült kincsek Pakisztánba vándorolnak, onnan pedig a nemzetközi műkincspiacra. Igen gyorsan kell dolgoznunk, mert amit nem teszünk meg ma, az mindörökre elveszhet" - hangsúlyozta Roland Besenval.
Az afgán kulturális illetékeseket ezért aggasztja a médiafigyelem is, amely a Sesm-i-Safa-i fennsíkon az ősi város feltárását övezi: félelmeik szerint ez hívatlan látogatókat csalhat a térségbe, ahol most került elő egy 6 láb (182,88 centiméter) magas üllőalakú kő. A szakemberek szerint ez egy i.e. 6. századi perzsa tűztemplom oltára lehetett. A leletek közé tartozik egy 9. századi mecset, amelynek félig elszenesedett oszlopait egykor gazdagon borították az absztrakt virágmotívumok és geometriai minták. A díszítés ötvözi a helyi művészeteket a perzsa, ázsiai és buddhista tradíciókkal.
A francia régészek 1924-ben érkeztek először a térségbe, hogy feltárják Balh közelében lévő erődítményt. Az archeológusok Nagy Sándor ősi városát akarták megtalálni, történelmi feljegyzések szerint ugyanis a világhódító i.e. 327-ben egy helyi hercegnőt, Rhóxanét vette nőül, ám a régészeknek csalódniuk kellett.
A Balhtól 30 kilométerre lévő Sesm-i-Safa is összefüggésbe hozható Nagy Sándorral. A helyszínnek egykoron stratégiai jelentősége volt, hiszen ez volt a Baktriai Királyság déli "kapuja", ahol az erődítményrendszer egy 400 hektáros területet ölelt fel. A megfigyelőtornyok viszont arra engednek következtetni, hogy a területnek igen erős volt a védelme. Az alatta lévő síkságon több futballpálya nagyságú tér helyezkedik el, ahol egykoron díszszemléket rendezhettek, vagy laktanyák lehettek. A "Pogányok városa" elnevezés is arra utalhat, hogy valamikor a térséget külföldi hódítók foglalhatták el.
Lehetett-e Nagy Sándor baktriai erődítménye, ahol Rhóxané hercegkisasszonnyal találkozott? "Ki tudja? Lehet, hogy a világhódító Sesm-i-Safában tartotta a lakodalmát" - vélekedett Roland Besenval.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.