Hitler hamvai
2001. május 9. 21:56
Vlagyimir Gumenjuk, egy orosz hadnagy 1970-ben az NDK-ban elégette Adolf Hitler földi maradványait, majd a hamvakat szétszórta. A 64 éves nyugalmazott alezredes most beszélt erről először nyilvánosan, a helyszínt azonban nem volt hajlandó megnevezni.
Az utasítás egyenesen Moszkvából érkezett: `kívánatos lenne elhamvasztással megsemmisíteni a maradványokat`. A Führer mellett Eva Braunt, valamint a Goebbels-házaspárt is teljes titokban hamvasztották el.
A 64 éves Vlagyimir Gumenjuk nyugalmazott alezredes, aki jelenleg egy Uljanovszki szálloda igazgató-helyettese, az NTV televíziónak és Obscsaja Gazetának azt mondta, hogy a III. Birodalom vezérének, feleségének, valamint a Goebbels-házaspárnak maradványait egészen 1970-ig az akkori NDK-ban őrizték, és ekkor kaptak parancsot azok megsemmisítésére.
`Tele van a világ neonácikkal. Valószínűleg sokan elzarándokoltak volna a hamvakhoz, még az is lehet, hogy emlékművet emeltek volna nekik` - mondta Gumenjuk, aki, mint elmondta, az egyedüli még életben lévő résztvevője az akciónak.
1970-ben Gumenjuk hadnagyi rangban az NDK-ban, Magdeburgban szolgált, a III. szovjet hadsereg különleges alakulatánál. Ez az egység őrizte azokat a faládákat, amelyek Hitlernek és társainak összeégett maradványait rejtették azóta, hogy 1945. májusában megtalálták őket a berlini kancellária romjai között. Ezeket a lőszeres ládákat korábban kétszer kiásták, majd újra eltemették, amikor az alakulat más garnizonba költözött.
1970. március 13-án Jurij Andropov, a KGB főnöke, a későbbi szovjet főtitkár levelet írt Leonyid Brezsnyevnek, az akkori főtitkárnak, mely szerint `kívánatos lenne elhamvasztással megsemmisíteni a maradványokat` a rejtekhelyükön esedékes munkálatok miatt.
Gumenjuk és két bajtársa április 5-e virradóra kapta meg a parancsot az akció végrehajtására. A ládákat egy nagy sátor alatt találták meg 1, 7 méterrel a föld alatt. Mivel a műveletnek teljesen titokban kellett maradnia, a három katona egy dzsipbe pakolta a ládákat és hajnalban elindult egy előre meghatározott helyszínre, egy folyó partjára. Álcázásul magukkal vitték horgászbotjukat is. A kijelölt ponton, amely az útról láthatatlan volt, lelocsolták a ládákat benzinnel, és meggyújtották őket. Gumenjuk ezt követően összegyűjtötte a hamvakat egy durva vászonzsákba, (ezt a mai napig őrzi), füves földdel takarta le a tűz helyét, majd egy magaslatról szétszórta, ami még megmaradt a legfőbb náci vezérekből.
`Egy pillanatig tartott az egész. Egy kis barna felhő volt, amely néhány másodperc alatt szétoszlott` - mesélte az egykori katonatiszt.
Azt a titkot azonban, hogy pontosan hol ért véget egyszer s mindenkorra Hitler testének pályafutása, Gumenjuk magával akarja vinni a sírba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap