A da Vinci-kódra hasonlít egy 17. századi kézirat
2005. május 9. 10:38
Egy régi dokumentum utalásai és egyes fejezetei kísérteties hasonlóságot mutatnak a sikerregény A da Vinci-kóddal. A vezető angol aukciósházak ezért minden eredetiségvizsgálatot lefolytatnak a dokumentumon, hogy meggyőződjenek arról, nem a regény eredetiségét alátámasztó hamisítvány-e.
Korábban
Mária Magdolna lehetséges |
Nemrég azonban az iskola vezetője, Peter Hogan kikérte a könyveket, és ekkor a könyvtárosok jelezték neki az érdekes régi kézirat létét. A kézirat szerzője egy bizonyos William Spenser, aki Hogan szerint nem volt a papi rend tagja. "Azt állítja, hogy megírta Jézus Krisztus teljes családfáját" mondta el. "Most azonban alaposan áttanulmányoztuk. Ez csak egy kiemelkedő irodalmi alkotás". Hogan így az elsők között tanulmányozta komolyan a szöveget, és - mivel ismerte A da Vinci-kódot is - hamar feltűnt neki egy érdekes párhuzam.
A könyv, azaz kézirat első fele a Bibliában szereplők családfáját próbálja meg összeállítani, míg második fele egy amolyan biblikus "Ki-kicsoda", ahol minden egyes szereplőt gondosan bemutat a szerző. A nagysikerű, ám kevés valós információtartalommal rendelkező A da Vinci-kód története itt kapcsolódik a kézirathoz: Spenser kézirata ugyanis részletesen bemutat egy olyan elemet, amit később Dan Brown könyve is tárgyal. Brown kódfejtő munkája szerint (mely növeli a turizmust, károsítja a műemlékeket, filmvászonra is kerül és az egyháziak is felszólalnak ellene egy látványos peren) Jézus elvette Mária Magdolnát, és utódaik adták a későbbi francia uralkodóház tagjait. Spenser Ki-kicsodájában is megjelenik Mária Magdolna, akiből a kézirat szerint Jézus kiűz hét démont, majd Magdolna a követője lesz. Ezután pedig több oldal is titokzatosan hiányzik a kéziratból, melyek egytől egyig Mária Magdolna további sorsát taglalják. "Igazán titokzatos, hogy pont ez a rész hiányzik" mondta Hogan.
A kézirat az iskolából a Christie's aukciósházhoz került, hogy megállapítsák valódi-e, és milyen jelentőséggel bír. "Ideges is vagyok, ha arra gondolok mennyit érhet" mondta el Hogan. "Azt remélem nagyon-nagyon magas kereskedelmi ára lesz, bár az lesz a legnehezebb döntés, hogy mihez kezdünk a vizsgálatok után".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap