Megtalálták a kínai Pompeji romjait
2005. május 18. 13:11
Kínai régészek olyan település romjaira bukkantak , amely az ókori Pompei-hez hasonlóan hirtelen pusztult el egy katasztrófa következtében - jelentette vasárnap Xinhua (Új Kína) hírügynökség.
Korábban
Kőkori település Pompeji hamuja alatt Kőkori település maradványaira bukkantak svéd régészek Pompeji hamuval borított ősi romjai alatt, melyekből arra következtetnek, hogy a Vezúv nem először pusztított i.sz. 79-ben: a település elődjét ugyanis szintén a láva és a hamu pusztíthatta el. |
Pompeji házdoyenjei Olasz régészek mintegy 2300 éves házakra bukkantak Pompejiben, a legöregebb lakóépületekre, amelyeket a Vezúv által elpusztított dél-olaszországi városban eddig találtak. |
A romok az északi Hopej tartományban kerültek elő útépítési munkálatok közben. A település a jelek szerint a Song-dinasztia (960-tól 1279-ig) idején virágzó kereskedelmi központ volt, ám mintegy hétszáz évvel ezelőtt feltehetően egy hatalmas földrengés elpusztította az egészet.
Egy másik feltételezés szerint négy egymást követő áradás rombolta le a várost. Az itáliai Pompejit 79-ben vulkáni hamu és láva temette maga alá a Vezúv kitörése nyomán.
Érdekes lehet, hogy 2001-ben már találtak egy kínai Pompejit, ám ez valahogy most kimaradt a hírekből. Az a város a Fucsian Hu tó alján, víz alatt, Jünan tartományban található. A Dian Királyság időszakából származó várost 2001. márciusában vizsgálták meg, és víz alatti radarokkal egy 2,4 négyzetkilométeres város maradványait sikerült letapogatni. Az a város feltehetően 2-3 ezer évvel ezelőtt egy földrengés következtében pusztult el. Szintén ez eredményezhette a tó vízszintjének megemelkedését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.