Kitálalt a varsói felkelés fényképésze
2005. augusztus 18. 12:24
"A kamerámat féltettem, mert a feladatom a varsói felkelés fényképezése volt" - mondja a Guardian riporterének Jerzy Tomaszewski.
Az ellenállás fotósai
Az ellenállás hamar létrehozott egy titkos sejtet a Foto-Rysben is, amit a Tomaszewskit is irányító mérnök, Andrzej Honowski és társa Mieczyslaw Kucharski vezetett. Céljuk a legbotrányosabb képek másodpéldányainak elkészítése és megőrzése volt. A duplumokat később kicsempészték az országból a Londonban tartózkodó emigráns kormány számára. "Nagyon veszélyes munka volt, de fiatalok voltunk, és nem éreztük sem a veszélyt, sem a munka fontosságát".
Ezt a tevékenységet 1944 januárjáig folytatták, amikor a Vörös Hadsereg közeledtére megváltozott a helyzet. A szovjet csapatok átlépték a korábbi lengyel-orosz határt, és július végére mindössze 12 kilométerre voltak Varsó központjától. Ekkorra a "felszabadítók" már jelezték, hogy a Honi Hadsereget a fasiszták csatlósaként kezelik, s a megszállt területekről több ezer lengyelt internáltak. Varsóban ekkor meglehetősen kevés esélyt adtak a felkelés sikerére, de a vezetés értékelése szerint a felkelés elmaradása esetén később könnyen kollaboránsnak nyilváníthatnak mindenkit. A harc elkezdésekor bízhattak a szövetségesek légisegélyében és a Vörös Hadsereg együttműködésében. Mindkettőben tévedtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap