2006 elején megnyitják a holokauszt kiállítást
2005. augusztus 17. 12:25
Nem ültek el a viták a Páva utcai emlékközpontba tervezett holokausztkiállítás kapcsán, de az már biztosnak látszik, hogy 2006 elején megnyitják a tárlatot - írja a HVG.
Többszöri halasztás és elhúzódó közbeszerzési eljárás után úgy tűnik, a jövő év elején megnyílhat a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása. Legalábbis ezt ígérte Harsányi László miniszteri megbízott, amikor a múlt héten közölte: a pályázaton kiválasztott Trifolium Hungary Kft.-vel augusztus 1-jén megkötötték a szerződést a kiállítás kivitelezésére. A 410 millió forintos megbízás értelmében a nyertes cégnek az év végére kell végeznie a munkálatokkal, s a lehetséges nyitási időpont jövő január vagy február. A pontos nap - ahogy a miniszteri biztos fogalmazott - `politikai döntés kérdése`.
A kiállítás témája a magyar holokauszt története, a rendezők dokumentálnák az akkori törvények szerint zsidónak minősített több mint félmillió magyar állampolgár, valamint az ugyancsak magyar állampolgár romák üldöztetését, legyilkolását. A tárlat alapjául a Kádár Gábor-Vági Zoltán történészpáros forgatókönyve szolgál, amelynek központi témája: hogyan fosztotta meg az állam a polgárait emberi mivoltuktól, majd életüktől. A Páva utcai mementó azonban nem hagyományos ismeretterjesztő bemutató akar lenni - hangsúlyozta Molnár Judit történész, a kiállítás szervezésével megbízott programiroda igazgatója. A vészkorszak stációit öt család tragédiáján keresztül kívánják bemutatni. A látogatók megismerhetik a nagytőkés Hatvany-Deutsch-Chorin-Weiss família kálváriáját csakúgy, mint a bonyhádi vegyesboltos Singer családét. Az összegyűjtött emléktárgyak és fotók jóvoltából követni lehet majd a kárpátaljai ortodox Galpert-Akerman család, illetve a pesti kistisztviselő, Kinszki Imre fotográfus végzetét, s a pusztulás tablóin helyet kapnak a Bogdán-Kolompár cigány család életképei is. Felidézik majd Ecséri Lilla, a "magyar Anna Frank" naplóját, az auschwitzi "halál angyala", Mengele mellett dolgozó, élő embereken kísérletek elvégzésére kényszerített két magyar orvos rémtörténetét, s emléket állítanak a pesti gettó ellenállási harcosainak is.
A teljes cikk olvasható a hvg.hu-n
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap