Restaurálják Európa legnagyobb mesterséges dombját
2005. augusztus 25. 10:29
A Heritage Action nevű brit civil szervezet szerint a brit örökségvédelmi hatóság tervezett régészeti vizsgálatai veszélyeztetik a wiltshire-i domb állapotát.
Korábban
Kelta Istenanya-jelkép vagy ősi csillagvizsgáló?
A brit kőkorszaki szakik legismertebb terméke, a wiltshire-i Silbury Hill az egyik legnagyobb, emberkéz alkotta neolitikus halom Európában. Az i.e. 2800 és 2000 között épült 40 méter magas, 400 méter átmérőjű halom a helyi legenda szerint egy rég elfeledett király sírját rejti, akit lovaival és számos aranytárggyal együtt temettek ide. A domb a környező hegyekből bányászott mészkőből épült, a régészek számításai szerint 18 millió munkaóra alatt, majd ezután 248000 m3 földet hordtak a sziklákra, hogy természetesnek ható domb váljon belőle.
Az első hivatalos régészeti vizsgálatot a helyszínen William Stukeley folytatta 1723-ban, és több csontot, illetve egy koponyát is talált. Az első szervezett ásatást Northumberland hercege vezette 1776-ban. A régészek következő fellépésükkor, 1849-ben alagutat fúrtak a mesterséges domb közepébe. 1968-70-ben a BBC kamerái jelenlétében vizsgálódtak, és a környező élővilágot mérték fel.
A 2000-es beomlás |
2000-ben a heves esőzések lyukat vájtak a földbe, és beomlott az 1776-os ásatási árok. Az English Heritage szeizmikus vizsgálatai ekkor kimutatták, hogy a korábbi ásatások tönkretették az építmény alapjait. A javítás során a régészek két kisebb kutatóárkot is vágtak a dombba, s így az építés periodizációját segítő leletekkel lettek gazdagabbak.
Az English Heritage 2005 júliusában kiadott jelentésében azt a tervet vázolta fel, hogy a domb belsejébe az 1849-es alagút kibontásával hatolnának be, hogy belülről javítsák ki az öt évvel ezelőtti károkat. Mindezt hamar végrehajtanák, majd véglegesen visszatömnék a rekonstrukcióhoz szükséges alagutat is. "A munkálatok a régészeti vizsgálattal párhuzamosan folynának. Teljesen átvizsgálnánk a domb újonnan megnyitott részét, s ez segítene a domb építéséről alkotott kép árnyalásában is" - áll a jelentésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap