Megjelent Szita Szabolcs könyve Kasztner Rezső tevékenységéről
2005. augusztus 26. 13:30
Az 1941-42-ben alapított Budapesti Segély- és Mentőbizottság, és főként annak egyik vezetője, Kasztner Rezső tevékenységét követi nyomon Szita Szabolcs történész új könyve, amelynek magyar és angol nyelvű változatát egy időben mutatták be csütörtökön, Budapesten.
Az angol változat |
Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Emlékközpont vezető történésze az intézményben tartott bemutatón Kasztner Rezső tevékenységének ellentmondásosságát hangsúlyozta. Kiemelte, hogy könyve szereplőinek voltak gyengeségeik, megingásaik, de végigharcolták, amit terveztek; Kasztner Rezső "képes volt az oroszlánnak fityiszt mutatni".
Haraszti György történész a kötet érdemének nevezte, hogy tizenkét fejezetében egységbe foglalja mindazt, amit a magyarországi embermentésről tudni lehet. Méltatta azt is, hogy a sorokból kiderül: annak idején mindenki a németek "játékszere" volt. Ugyanakkor több szubjektivitást hiányolt és szerinte kicsit vázlatos egyes szereplők 1945 utáni sorsának bemutatása. Elmondta azt is, hogy a könyv angol nyelvű változata kicsit bővebb, mint a magyar, néhány magyar történeti alapfogalomról részletesebb leírást tartalmaz az olvasók számára.
Kasztner Rezső 1906-ben született, 1957-ben egy szélsőséges nacionalista zsidó golyója a háza előtt küldte halálba - ismerteti a kötet, amely magyarul a Corvina Kiadó, angolul a CEU PRESS gondozásában látott napvilágot. Mint a könyv hátoldalán olvasható, a mentőbizottság vezetői, különösen Kasztner Rezső annak idején tiltakoztak, külföldi követségekkel, személyiségekkel szövetkeztek és megvesztegettek, így próbáltak embereket megmenteni a biztos haláltól. Hatalmas ellenértékekért ennek révén menekült meg több száz gazdag magyar zsidó: iparmágnások, bankárok, kiváló tudósok, illetve legalább annyi "névtelen ember".
Kasztner Rezső háború alatti tevékenységét máig viták övezik: többen a nácik odaadó kiszolgálójának, a zsidó népirtás egyik bűnbakjának tartják, míg mások ellenállóként, a zsidóság hős megmentőjeként tisztelik - áll a szövegben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap