Restaurálandó remekművekből nyílt kiállítás a Szépművészetiben
2005. szeptember 15. 14:55
Rendhagyó kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban: adományokból restaurált és még ezután restaurálandó remekműveket mutatnak meg a nagyérdeműnek. E mellett az évszak műtárgyaként ősszel három Dél-Arábiából származó szobrot állítanak ki a Szépművészeti Múzeumban szeptemberben.
Korábban
Restaurált festmények
Rendhagyó kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban: adományokból restaurált és még ezután restaurálandó remekműveket mutatnak meg a nagyérdeműnek. A tárlattal a Szépművészeti Múzeum Baráti Köre fennállásának tízéves évfordulóját ünneplik meg. A jubiláns szervezetet az intézmény alkalmazottai és a Nemzetközi Jótékonysági Hölgyklub (IWC) tagjai hozták létre 1995-ben, s az elmúlt években rendezvényein több mint százezer érdeklődő vett részt. Célja a neves múzeum értékeinek megőrzése és népszerűsítése, s ennek megvalósítását anyagilag vagy személyesen segíti a baráti kör 200 egyéni tagja és 35 vállalati támogatója.
Igazi sikertörténet számít a restaurálási projekt, hiszen az elmúlt hat év során adományokból több mint 20 millió forint gyűlt össze, s így 22 festményt felújítására nyílt lehetőség. A Márványcsarnokban rendezett tárlaton ezek közül egy tucat remekművet állítanak ki. Látható lesz többek között Canaletto (1697-1768) Antonius és Faustina temploma Rómában és Piazza del Campidoglio című két festménye, Dirck Hals (1591-1656) Vidám kerti társaság című képe, amelyen a restaurálást követően ismét `életre keltek` az arcok és színpompás kelmék, vagy Jan Lievens - a fiatal Rembrandt pályatársa - Fiatal lány feje című alkotása, amelyet egyébként sokáig Rembrandtnak tulajdonították. (A restaurált festmények közül további tíz a múzeum különböző gyűjteményeiben látható, külön felirattal megjelölve.)
A Márványcsarnokban három olyan festményt is bemutatnak, amelyek rendbehozatalára szponzorokat keres az intézmény. Az egyik - Leonardo da Vinci műhelyéből származó Mária gyermekével és a kis Keresztelő Szent Jánossal című festmény, amelynek restaurálási költségét 3,4 millió forintra becsülik, s a munkálatok nyolc hónapot vennének igénybe. A kép állapota miatt még soha nem szerepelt kiállításon, ám amennyiben restaurálják, Rafaello Esterházy Madonnájával kerülhet egy terembe, hogy elfoglalhassa méltó helyét a múzeum állandó kiállításában. A másik José Antolínez (1635-1675) spanyol festő Limai Szent Róza a Madonna előtt című festménye, amelyet 150 éve nem restauráltak, így többrétegű, megsötétedett lakkréteg takarja a vászon valódi színeit és értékeit. A képet 1 millió forintért 3-4 hónap alatt újjá lehetne varázsolni. A harmadik restaurálásra váró vászon Pauwel de Vos (1596-1678) Vadkant üldöző kutyák című remekműve, amelyre szintén 1 millió forintot kellene fordítani.
A régi képtár óriási raktárában több ezer festmény található, s köztük olyanok is, amelyeket megvételük óta még soha nem állították ki - mondta az MTI-nek Csordás Izabella, a Szépművészeti Múzeum Baráti Körének az ügyvezető koordinátora. Szavai szerint sok esetben ez a képek állapotával magyarázható. Példaként Samuel van Hoogstraten (1627-1678) Családi arckép című festményét említette, amely 110 évig volt a múzeum raktárában, míg a holland nagykövetség anyagi támogatásával most meg nem újult. A restaurálásra kiszemelt képek kiválasztásánál szempont volt az is, hogy hol lehet a műalkotásokat elhelyezni, továbbá az, hogy mennyire rossz valamelyik festmény állapota. Általában egy-egy kép restaurálási költségei néhány százezertől öt-hat millió forintig terjednek.
Az ideiglenes kiállítás szeptember 13.- október 3. között látogatható a Szépművészeti Múzeum Márványcsarnokában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.