2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták az abonyi pilóta maradványait

2005. november 8. 11:00

Megtalálták a második világháborúban Abony mellett lezuhant repülőgép magyar pilótájának földi maradványait.

Négynapos alapos kutatómunka után október 27-én hozták felszínre a szántóföldből kiemelve, a Pest megyei Abony mellett 1944. november 4-én lezuhant, német felségjelű Messerschmitt 109 G típusú repülőgép roncsait.

A pilótát a roncs megtalálása után tovább kerestük, 1700 köbméter földet átmozgatva, és 1520 négyzetméteres területet átvizsgálva a repülőgéproncs közvetlen közelében - mondta az MTI-nek Magó Károly főtörzsőrmester, a repülőgép kiemelésének szakmai vezetője. Másnap, október 28-án, délután fél 5 körül, amikor már csak 12 négyzetméter volt hátra a kijelölt területből, sikerült megtalálni a pilóta földi maradványait - tette hozzá a kutatás vezetője. A csontváz 25 centiméter mélyen volt a földben, épp csak a szántás alatt, megmaradt teljes egészében, a kis mélység ellenére az eke nem szántotta szét. Onnan tudtuk, hogy magyar pilóta volt, mert megtaláltuk a magyar királyi légierő jelével ellátott zubbonygombokat - közölte Magó Károly.

Mint a kutatásvezetőtől elmondta, a másik azonosítási bizonyíték a csontváz lemért magassága volt. Az exhumálás a Kegyelet Bt. segítségével zajlott. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy mely csontok sérültek. Ebből megállapították, hogy a pilóta zuhanáskor, a földbe csapódástól halt meg, lövedéket nem találtak a csontjai közelében, ezért valószínű, hogy nem légvédelmi tűz okozta a halálát. Olyan hevedert is találtak a kutatók, amely nem volt becsatolva, ez alapján valószínűsíthető, hogy a pilóta kényszerleszállás előtt kikapcsolta magát és így repült el a géptől 15 méterre a földbe való becsapódáskor. Ahol földet ért, ott temette el annak idején a környékbeli tanya lakója.

Bejczy József százados, a Puma vadászezred 10l/3-as század parancsnoka gépét a szovjet légvédelem találta el, emiatt hajtott végre kényszerleszállást a repülőgép-vezető. A pilóta eközben életét vesztette. Sírját a szovjet megszállás, valamint a háború utáni események miatt 1948-ban beszántották, repülőgépének maradványait betemették.

A lezuhant pilóta megtalált földi maradványairól a hozzátartozókat a Magyar Veterán Repülők Szövetségén keresztül értesítették. Bejczy századost valószínűleg egy körmendi családi kriptában helyezik örök nyugalomra. A kutatást anyagilag az abonyi önkormányzat segítette, a feltárásban közreműködtek a ceglédi Kossuth Múzeum régészei. A Magyar Honvédség a logisztikai hátteret biztosította. A konzerválási munkálatok után a megtalált repülőgépet kiállítják a Szolnoki Repülőmúzeumban.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár