Charles De Gaulle

(1890-1970)

De Gaulle tábornok a második világháború idején került a nemzetközi politika előterébe: ő volt az, aki a francia vereség után Londonból irányította az ország felszabadításáért küzdő francia erők harcát, aki "ébren tartotta a lelkesedést" és állhatatosságával, makacsságával kivívta, hogy Franciaországot a második világháború végén a győzelem teljes jogú résztvevőjének ismerje el a többi szövetséges hatalom.

Az ország felszabadításakor természetszerűen ő került a nemzeti kormány élére, de 1946 elején - nem tudván összebékíteni a különböző pártok gyakran eltérő véleményeit - lemondott. Ezután az ellenzéki lét, a magány (vagy ahogy a francia politikai zsargonban gyakran mondogatják, a "sivatagi átkelés") évei következtek, míg végül személyes népszerűsége, a mögötte tömörülő erők nagysága, az algériai válság, no meg az ötvenes évek kormányaiból való kiábrándulás ismét meghozta számára a sikert: 1958-ban kormányfő lett, majd az új alkotmány kidolgozása után, még abban az évben köztársasági elnökké választották.

Az ezt követő tizenegy év, a de Gaulle-korszak a látványos változások periódusa: a tábornoknak sikerült lezárnia az algériai válságot, 1966-ban az ország szuverenitására hivatkozva kilépteti Franciaországot a NATO katonai szervezetéből, 1968 májusában pedig a diákmozgalmakkal kellett megküzdenie. A korszak zárópontja egy látszólag nem túlságosan jelentős 1969-es népszavazás, amelyen az elnök végül vereséget szenved. Mivel de Gaulle egész elnöki korszaka alatt azt vallotta, hogy a legitimitás a néptől jön, a kudarc láttán azonnal lemondott. Élete hátralévő másfél évében egyszerű életet élt vidéki házában. Tizenhárom nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, 1970. november 9-én Colombey-les-Deux-Églises-ben éri utol a halál.

Hogy mi maradt de Gaulle hagyatékából? Először is a gaulle-izmus, ez a sajátos francia jobboldali áramlat, amely a nemzeti függetlenséget, az intézmények stabilitását, egyszóval Franciaország "nagyságát" állítja elveinek középpontjába, és amely a mai napig hatalmas erőt képvisel: Jacques Chirac jelenlegi államfő is gaulle-ista programmal győzött.

De még ennél is fontosabb, hogy megmaradt a tábornok emléke, tisztelete, méghozzá az egész francia lakosságban: a közvélemény-kutatások szerint a franciák 82 százaléka elismeréssel nyilatkozik de Gaulle második világháborús szerepéről, és még az állam élén töltött periódusát is pozitívnak találta a megkérdezettek kétharmada. Ezt jelzi az is, hogy 1999-ben Charles de Gaulle névre keresztelték a francia flotta zászlóshajóját, az első atommeghajtású repülőgép-hordozó hajót, amelynek építése tíz évig tartott, és húszmilliárd frankot emésztett fel.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig