2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nácik és antifasiszták holttestén tanultak

2005. november 30. 10:20

Több száz halálra kínzott cseh antifasiszta holtteste került a német és osztrák egyetemek patológiai és anatómiai intézetébe, ahol a II. világháború után oktatási célokra használták ezeket.

A Mladá Fronta Dnes című cseh lap állításai szerint valószínű, hogy az egyetemek által oktatási célokra használt holttestek között volt Josef Gabcík és Jan Kubis teteme is, akik 1942-ben Prágában merényletben megölték Reinhard Heydrichet, a Cseh-Morva Protektorátus vezetőjét, a korabeli náci Németország harmadik legbefolyásosabb tisztviselőjét. Gabcík és Kubis társaival együtt főbe lőtte magát, miután a nácik egy prágai templom kriptájában felfedezték rejtekhelyüket, s nem volt esélyük a menekülésre.

A legolvasottabb cseh lap szerint a témáról először a berlini Humboldt Egyetem tudósai beszéltek a nyilvánosság előtt. Jan Sechter cseh diplomata azt mondta, hogy ez a téma eddig tabunak számított. A vasfüggöny ledőlése után azonban napirendre került az antifasiszták kárpótlása, majd ennek rendezése után ez az érzékeny téma is nyilvánosságot kapott. A kérdés élesen megosztja a szakértőket is. Egyesek szerint a problémát végleg tisztázni kell, míg mások szerint nem szabad már ezzel foglalkozni.

A prágai lap úgy tudja, hogy a cseh orvostanhallgatók pedig az egykori nácik tetemein tanulták az anatómiát és a bonctant a háború után.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár