Jóváhagyják az MTI működését
2004. szeptember 13. 12:06
A kormány 1880. december 28-án jóváhagyta a Magyar Távirati Iroda működését. 1880-ban Maszák Hugó és Egyesy Géza gyorsíró magánvállalkozásban megalapította a Magyar Távirati Irodát, amely akkor még elsősorban belföldi eseményekről szóló tudósításokat gyűjtött és továbbított a sajtónak. A kormány 1880 végén hagyta jóvá az MTI működését, majd 1882. június 1-jétől a miniszterelnökség közreműködésével félhivatalos intézmény lett belőle. Közvetlen kapcsolatokat épített ki a legnagyobb hírügynökségekhez: a párizsi Havashoz, a londoni Reuterhez, a berlini Wolff-hoz a római Stefanihoz. Az MTI-t 1918 őszén a Károlyi-kormány államosította, majd 1920-ban részvénytársasággá alakult. Az 1930-as években állami monopóliumot kapott a Magyar Rádió, a Magyar Hirdető és a Magyar Filmiroda működtetésére. A második világháború után, 1947-ben a Magyar Filmiroda, 1948-ban pedig a Magyar Hirdető önálló vállalattá alakult. 1950-ben az irodát végkép államosították, s ekkor vált külön a rádió is. Az MTI 1953-ban a Rádióval közös Bródy Sándor utcai épületből a budai Naphegyre költözött. Ott 1990-re elkészült a legkorszerűbb hírközlő berendezésekkel ellátott új székháza. 1997-ben a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi törvény alapján, az Országgyűlés - a magyar állam nevében - az MTI Rt. alapító okiratának megszavazásával, egyszemélyes részvénytársaságként, megalapította a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaságot. Jelenleg a Magyar Köztársaság nemzeti hírügynöksége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.