Megszületett Vlagyimir Tatlin
2004. szeptember 13. 12:06
A szovjet-orosz konstruktőr, festő és grafikus Moszkvában született. Festészetére a fauvizmus és a kubizmus hatott. 1913-ban rövid párizsi tanulmányutat tett, s szobrászattal kezdett foglalkozni. 1913-15 között Moszkvában szabadon álló fa- és fémkonstrukciókat, ellentétes térbeli viszonyokat megvalósító reliefeket állított ki. 1919-ben K. Melevics és V. Kandinszkij mellett tagja volt a moszkvai Művészek Nemzetközi Irodájának. Leghíresebb munkája a III. Internacionálé emlékművének terve, 1920-ból. A torony majdnem fél kilométer magas lett volna, körvonalai egy kissé ferdén a magasba csavarodó spirált sejtettek, aminek belsejében hatalmas, henger és kúp alakú, lassú forgásban levő épületkomplexumok helyezkedtek volna el. Az 1920-as évektől főleg bútorok, kerámiák, ruhák és színpadi berendezések tervezésével foglalkozott. Őt tartották az orosz konstruktivizmus egyik úttörőjének. A művész 1953. május 21-én halt meg a szovjet fővárosban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.