Interneten a filmes örökség
2006. január 10. 08:45
Tavasszal száz magyar játékfilm és több száz filmhíradó válik hozzáférhetővé bárki számára a `NAVA-pontokon` - írja a Népszabadság. A filmeket tavaly a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNFA) és az informatikai tárca közös programjaként újították fel digitálisan, a minisztérium 55 millió forintos támogatásából.
Szőts István 1941-ben készült Emberek a havason című, korszakváltó alkotásával kezdődik azoknak a játékfilmeknek a sora, amelyeket digitálisan felújítottak, lemezre vittek. A mostani, negyven évet felölelő `százas listán` nem feltétlenül a száz legjobb magyar film szerepel. Többféle szempont alapján választották ki a műveket. A filmtörténeti érték mellett fontos volt a veszélyeztetett állapotú filmek mentése is. Ez főleg az ötvenes évek úgynevezett nitrokópiáit és az erősen megfakult hetvenes évekbeli színes filmeket érintette. Az ismeretterjesztés-oktatás szempontjai alapján ügyeltek arra, hogy minden filmes irányzat képviselve legyen, bekerüljenek a válogatásba a forma- és stílusteremtő művek.
Például az ötvenes évek neorealizmusát idézi az Egy pikoló világos vagy a Budapesti tavasz; a sematizmust a Dalolva szép az élet; a hatvanas évek új hullámát a Szegénylegények vagy az Apa; a magyar esztétizmusét többek közt a Szindbád; a neoavantgárdot az ötórás Psyché és így tovább. A sor Szabó István Oscar-díjas Mephistójával zárul. Tervezik a `budapesti iskola` néven elhíresült dokumentarista játékfilmek legjobbjai, valamint a nyolcvanas évek legjelentősebb munkáinak digitalizálását. Szeretnék, ha olyan történelmi dokumentumfilmekre is sor kerülhetne, mint a Recsk vagy a Pergőtűz. A frissen digitalizált csomagban szerepel 590 heti híradó az 1931 és 1944 között készültekből és számos klasszikus regény emlékezetes filmváltozata is. Így a filmes ismeretek terjesztésén túl a válogatás kiváló segédeszköz a középiskolai irodalom- és történelemtanításban.
A NAVA-nál jelenleg a képlemezek megérkezését várják, ezt követően mintegy két hónap alatt tudják beilleszteni az anyagot saját rendszerükbe. Ezután már előhívhatjuk a filmeket az említett `NAVA-pontokon` - jelenleg negyven könyvtár várja országszerte, hogy bekapcsolják ebbe a rendszerbe.
A teljes cikk a Népszabadság oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.