Kaposváron látható a Munkácsy-kiállítás
2006. március 10. 11:30
A világhírű festőművész csaknem félszáz alkotását és számos személyes tárgyát bemutató tárlatot elsőként vasárnap a sajtó képviselőinek mutatták be.
|
Pákh Imre gyűjteményéből 29 Munkácsy-képet állítottak ki Kaposváron. A képek kölcsönzésére a műgyűjtőt Kaposvár országgyűlési képviselőjeként Lamperth Mónika kérte fel. A különleges előkészületeket, logisztikai szervezést igénylő kiállítást Horváth János Milán, a megyei múzeum munkatársa rendezte. A kaposvári művészettörténész ezt megelőzően két, ugyancsak világhírű somogyi festőművész, a kaposvári Rippl-Rónai József és a zalai Zichy Mihály állandó kiállításának megrendezésével vívta ki a szakma és a művészetkedvelő közönség elismerését. A szakmai kihívásnak méltán tekintett Munkácsy-kiállítás megrendezésekor olyan szigorú előírásoknak kellett megfelelni, mint hogy a kiállítótermekben legfeljebb 55 százalékos lehet a páratartalom, a világítás pedig nem lehet erősebb 150 luxnál. Emellett fontos szempont volt, hogy olyan környezet, hangulat fogadja a látogatókat, amely a lehető legteljesebbé teszi a műélvezetet.
A magyarországi Munkácsy-kiállítások történetében kiemelkedő jelentőségű tárlaton egyebek mellett a Honfoglalás, a Trilógia és az Ásító inas is megtekinthető. A kiállítás törzsanyagát Pákh Imre képei adják, emellett a Magyar Nemzeti Galéria, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Emlékház, a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből további 19 festményt mutatnak be, s most először két magyarországi műgyűjtő is felajánlotta egy-egy Munkácsy festményét. A három vidéki város intézményeinek összefogása révén Kaposvár után Szegeden, majd Békéscsabán is látható lesz a vándorkiállítás.
A nagyközönség március 9-e óta láthatja a páratlan alkotásokat. A remények szerint a somogyi megyeszékhelyen is ugyanolyan nagy sikere lesz a kiállításnak, mint volt ezt megelőzően Budapesten, Debrecenben és Pécsett. A kiállítás iránti rendkívül nagy érdeklődést mutatja, hogy e három városban összesen félmillióan látták a képeket. A kaposvári tárlatra a megnyitó előtt mintegy négyezer belépőt adtak el elővételben, a megnyitó előtti napon például 1,1 millió forintért.
Mivel a kiállítótermekben egyidőben száznál többen nem tartózkodhatnak, a rendezők azt javasolják, hogy csoportos látogatás, illetve tárlatvezetés igénye esetén feltétlenül előre jelentkezzenek be az érdeklődők. A látogatók betérhetnek a múzeum erre az alkalomra kialakított kávéházába, megtekinthetik a festő személyes tárgyait, különböző ismertetőkből pedig részletesen tájékozódhatnak a kiállításról. Munkácsy Mihály alkotásai április 23-ig láthatók a kaposvári múzeumban.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Címkék
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
2. világháború
Egyesült Államok
felfedezések
fotóművészet
hadtörténet
hajózás
Hollandia
internet
írás
Kanada
kémek
kommunizmus
kulturális örökség
Magyarország
műkincs
nácik
Oroszország
régészet
térképek
titkosszolgálatok
várak
virtuális örökség



