Az egyháztörténet 18-19. századi forrásai a dunántúli megyei levéltárakban
2006. március 21. 18:40 Gőzsy Zoltán
A magyar egyháztörténetírással kapcsolatban korábban is megfogalmaztak már összefogást. A közös munka sürgetői első lépésként a levéltári források feltárását és feldolgozását említették, amelynek előre meghatározott és pontosan megszabott feltételek és szempontok szerint kell haladnia. A szisztematikus forráskutatás és -felhasználás elengedhetetlen feltétele az eredményes munkának.
Primer források
A magyar egyháztörténetírás a forráskutatás helyszíneiként elsősorban és szinte kizárólagosan a Prímási Levéltárt, az egyházmegyei, a plébániai levéltárakat vette figyelembe, a világi levéltárak közül pedig a Magyar Országos Levéltárat. A megyei levéltárak érdemben fel sem merültek olyan szempontból, hogy belőlük egyháztörténeti források nyerhetőek.Ennek összetett okai vannak. Egyháztörténészeink jelentős része 1945 előtt egyházi személyek voltak, akiknek az egyházi levéltárakban való kutatás számított evidenciának. Teljesen érthető ez, hiszen még jelenleg is számos irat vár ezekben a levéltárakban feldolgozásra. Másrészt általános tendencia, hogy az egyháztörténészek a kezdetektől fogva kevésbé reméltek eredményt a vármegyei levéltárakban való kutatástól, amelyek anyagaiból ráadásul csak ritkán különítettek el egyháztörténeti tematikájú irategyüttest. Emiatt sok munkára lett volna szükség a csekélynek gondolt eredményért. Ennek és más egyéb okoknak köszönhetően a megyei levéltárak anyagát egyház- vagy vallástörténeti vonatkozásban szinte alig kutatták, ami elsősorban a katolikus és protestáns felekezetekre igaz, míg a görög katolikus, görög keleti és zsidó felekezetek kutatói jóval gyakrabban használtak világi levéltári forrásokat, ezt elsősorban az egyházi levéltáraikban található iratanyag kisebb mennyisége magyarázza.
A megyei levéltárak anyagából nem történt még szisztematikus egyháztörténeti kutatás, sem nem dolgozták fel a már elkülönített vagy kutatott anyagot. Az egyháztörténettel foglalkozó történészek kevéssé ismerik az itt található felekezeti iratokat.
A következőkben ennek okait és a valóságtartalmát igyekszem megvizsgálni. Arra próbálok továbbá bizonyítékokkal szolgálni, hogy egyháztörténetírás tekintetében a megyei levéltárak anyaga valójában hasznos, bizonyos aspektusokban megkerülhetetlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.