Megalakul a Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság
2004. szeptember 13. 12:06
A MESZHART 1954. november 25-ig működött. Akkor a szovjet fél átadta részesedését a magyar államnak, s így megalakult a Magyar Hajózási Rt. (Mahart). Elődje, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. 1895-ben alakult. Hajóparkja az I. világháborúban súlyos károkat szenvedett. 1919-ben az angol Danube Navigation Co. megvette a részvényeinek 44 százalékát, amelyet a magyar állam 1932-ben felvásárolt. A II. világháború végén a hajók Nyugatra vonultak, majd többségük 1945-ben a Dunán amerikai fogságba került. 1946-54 között a cég szovjet tulajdonban volt. Tevékenysége akkor a folyam- és tengerhajózásra, a szállítmányozásra, a hajójavításra és a kikötőüzemre terjedt ki. 1955-ben a balatoni hajózás, 1964-ben a Duna-tengerhajózás is beolvadt a Mahart-ba. Az 1960-70-es években fejlődött a tengerhajózás, a flotta tengeri hajókkal bővült, s megindult a mélytengeri hajózás is. Az 1990-es évek elején a cég elvesztette korábbi (KGST) piacainak jelentős részét, s tevékenysége egyre szűkült. A tengerhajózás az utolsó magyar óceánjárók eladásával 2000 végén gyakorlatilag megszűnt. A vállalatnak a 2000-es évek elején is ismert tevékenysége még a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. keretein belül, a 20 hajóból és 9 szárnyashajóból álló flotta működése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap