Meghal Bakody Tivadar József orvos
2004. szeptember 13. 12:06
A rendszeres testnevelés kezdeményezője Győrött látta meg a napvilágot 1825. május 4-én. Lipcsében bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott. Az 1848-49-es szabadságharc idején Görgey Artúr főhadiszállásán honvéd kapitányi rangban szolgált. Orvosi diplomát csak később szerzett Bécsben. Külföldi tanulmányútja befejeztével Lembergben telepedett le, ahol a természetgyógytan tanáraként a hasonszenvi gyógymóddal (homeopátia) foglalkozott. Saját költségén gyógygimnasztikai intézetet hozott létre, majd 1861-ben visszatért Magyarországra. A budapesti egyetemen szakterületét (`hasonszenvi különös kór- és gyógytan`) oktatta 1905-ig, valamint gyakorló orvosként a Bethesda és Rókus Kórház főorvosi tisztét is betöltötte. 1873-75 között a Hasonszenvi Lapokat szerkesztette. Az Orvosi Hetilapban 1861-ben megjelent Országos testgyakorlat című cikkével tulajdonképpen a hazai tornamozgalom elindítójának tekinthető. Először javasolta ugyanis, hogy a testmozgást vegyék tantárgynak az iskolákban, valamint tornaintézetet állított fel. Emellett 1863-ban kérvényezte az első magyar sportegylet megalakítását. Bár indítványát elutasították, még abban az évben létrejött a Pesti Tornaegylet (PTE), amelynek elnökévé választották, a mai pesti Szentkirályi utcában pedig berendezték az első tornacsarnokot. Életrajzához hozzátartozik, hogy szabadkőművesként tagja volt az első magyar nyelvű, pesti Szt. István Páholynak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05