65 éve lett öngyilkos Teleki Pál
2006. április 3. 12:00
Hatvanöt éve, 1941. április 3-án lett öngyilkos Teleki Pál gróf földrajztudós, politikus, miniszterelnök.
Korábban
A földrajztudós politikus
1919-ben részt vett a tanácskormány ellen szerveződő bécsi Antibolsevista Comitéban (ABC), majd Károlyi Gyula szegedi ellenkormányában. A Békeelőkészítő Iroda egyik vezetőjeként 1920-ban a trianoni békét aláíró küldöttség tagja volt, de alapos néprajzi térképeivel sem tudta elérni, hogy az etnikai elvet figyelembe vegyék.
1920 áprilisától külügyminiszter, majd 1920 júliusától 1921 áprilisáig kormányfő volt. Ratifikáltatta a trianoni békét, visszaszorította a különítményeket, megvalósított egy kisebb földreformot, ugyanakkor bevezette Európa első "faji" jogszabályát, a zsidók egyetemi felvételét szűkítő numerus clausust; tisztségéről az első királypuccsban való részvétele miatt mondott le. Ezután az egyetemen tanított, célja a revízió tudományos megalapozása volt, a természet- és gazdaságföldrajzi tényezőket is fontosnak tartotta a nemzetiségi kérdés mellett. Politikai szervezetek vezetője, magyar és külföldi tudományos társaságok tagja, az Interparlamentáris Unió elnöke, a magyar cserkészmozgalom vezetője, képviselő, 1924-ben a Népszövetség iraki-török határbizottságának tagja volt.
Teleki irányította az elszakadt területek magyar nagybirtokosainak érdekvédelmét, s részese volt az 1925-ös frankhamisítási botránynak. 1927-ben a Párizs-környéki békék felülvizsgálatát sürgetve megalapította a Magyar Revíziós Ligát, de hamar felismerte a hitleri birodalom veszélyeit, s fellépett befolyásának növekedése ellen. A külföldi Collegium Hungaricumok vezetője, az elitképzés irányítója volt, 1938-ban létrehozta a Magyar Táj- és Népkutató Intézetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap