Lopott műkincsekből nyílt kiállítás
2006. április 12. 11:35
Az elmúlt két-három évben az alvilágot megjárt, majd megkerült műkincsekből most több százat mutat be az Örökség Galéria 2006. május 28-ig nyitva tartó kiállítása.
Korábban
Alvilágot járt műkincsek: válogatás 15 év felderített bűneseteiből
A műkincslopások által okozott kár eszmei, kulturális értelemben felbecsülhetetlen, míg forintban kifejezve hazánkban évek óta a százmilliós nagyságrendben mozog. A hazai statisztikák szerint a kulturális javak kárára elkövetett lopás évente hét-nyolcszáz esetben fordul elő, s egymilliárd forintos kárt okoz. A műkincslopás illetve -csempészet ma világszerte a szervezett bűnözésnek - a fegyver és a kábítószer kereskedelem után - a harmadik legjövedelmezőbb ága.
A teljes illegalitásban dolgozó, egyre szakszerűbb és céltudatosabb műkincstolvajok hatalmas károkat okoznak a régészeti lelőhelyek, közgyűjtemények, levéltárak fosztogatásával. Hazánkban a legveszélyeztetettebb célintézmények templomok, múzeumok, magángyűjtemények és elsősorban a földben vagy víz alatt levő régészeti örökségünk.
Milyen klassz lenne az előszobában |
Az Örökség Galéria új kiállítása olyan műkincsek alvilági történetének bemutatására vállalkozott, amelyek a sikeres hatósági munka és együttműködés eredményeként az elmúlt két-három évben megkerültek. A rendezők a '90-es évek elejéig visszanyúlva néhány - nemzetközi mércével is - kiemelkedőnek számító hazai eseményt is részletesen bemutatnak. A több száz kiállított tárgy között például látható lesz a Vizsolyi Biblia, a szentendrei Czóbel Múzeum vagy a budapesti Kiscelli Múzeum ellopott és megkerült modern magyar képanyaga mellett magángyűjtemények több igen értékes régi és újabb festménye (id. Markó Károly, Egry, Czóbel, Márffy és régi külföldi mesterek alkotásai), a Zsidó Múzeum 1993-ban ellopott 250 tárgyából készült válogatás, templomi betörések ezüsttárgyai, faszobrai, a nagy mennyiségben csempészett ikonok pár szép darabja, valamint a több ezer régészeti lelőhely kifosztása nyomán ellopott és csempészett leletek néhány válogatott sorozata is.
Örökség Galéria, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Helyszín: 1014 Budapest, Táncsics M. u. 1.
Látogatható: hétfőtől vasárnapig, 9.00-17.00 óra között
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap