Meghal Tomek Vince piarista szerzetes
2004. szeptember 13. 12:06
A Sáros megyei Palocsán született 1892. november 9-én. A budapesti Pázmány Péter Egyetem hittudományi karán végezte teológiai tanulmányait 1912-1916 között. Ezután szentelték pappá és szerzett doktorátust. 1920-tól Budapesten részt vett a rend kormányzásában mint tartományfőnöki asszisztens és a rendtartomány hittudományi- és tanárképző főiskolájának teológiai tanára. 1946-ban a rend Magyarországi tartományfőnöke lett, majd 1947-ben a Nagykáptalan Rómában megválasztotta generálisnak. Ettől kezdve haláláig ott élt. Első megválasztása után még kétszer erősítették meg tisztségében, s így 20 éven át volt a világ piaristáinak vezetője. Ez egyedülálló a rend történetében. Kormányzása idején az elvesztett 34 kelet-európai rendház helyébe kétszer annyit létesített másutt és a nemzeti tartományok számát 12-ről 25-re növelte. Érdemeiért megkapta a legmagasabb spanyol kitüntetést, az Izabella-rend nagykeresztjét. Irodalmárként is nevet szerzett magának. Munkatársa volt a Napkelet című folyóiratnak, a Katolikus Lexikonnak, társszerzője a Magyar piaristák a XIX. és XX. században és a Szentek élete című munkáknak. Rómában hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap