130 éve született Bárány Róbert
2006. április 21. 12:30
Százharminc éve, 1876. április 22-én született Bécsben Bárány Róbert (Robert Bárány) magyar-osztrák származású Nobel-díjas fiziológus, orvos.
Korábban
Az emberi fül kutatója
Iskolái során mindvégig kiváló tanuló volt, 1900-ban szerzett szülővárosában orvosi diplomát, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. 1905-től a bécsi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, 1909-től docensként. Az emberi fül működését Bárány előtt jobbára csak állatkísérletek nyomán, elméletileg vizsgálták. Bárány volt az, aki emberekre is kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszereit, amelyeket "Az ívjárat-apparátus élettana és kórtana emberben" című művében foglalt össze.
Bárány figyelmét egy egyszerű gyakorlati észlelés terelte a belső fül egyensúlyrendszerére. Feltűnt neki, hogy azok a páciensek, akin vizsgálat előtt fülmosást végzett, gyakran elszédültek - méghozzá csak akkor, ha a víz túl hideg avagy túl meleg volt. (Ennek az a magyarázata, hogy a belső fül ívjárataiban keringő folyadék hőmérséklete 37 fok, és ha a hőmérséklet változik, más és más ívjáratba vándorol, ami szédülést okoz.)
Bárány azt is felismerte, hogy a belső fül vesztibuláris apparátusának zavarai kóros körülmények között olyan kísérő tünetekkel járnak, mint a szemgolyók valamely irányú oda-vissza csapó mozgása (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg, és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik, hiánya pedig kóros jellegű. E reflex vizsgálata a Bárány-féle félremutatási kísérletek kiváltásával alkalmasnak bizonyult a kisagyvelő, mint a mozgási műveltek központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap