2000 éves város a víztározóban
2006. május 12. 14:00
Kétezer éves város romjaira bukkantak Kína és Észak-Korea határán egy víztározó karbantartási munkálatai közben - jelentette az Új Kína hírügynökség. Az iszappal borított romok azonban újra feszültséget eredményezhetnek a két ország között.
Korábban
A királyság területe |
A város minden valószínűség szerint a kínai Han-dinasztia (i.e. 202 - i.sz. 220) korából származik. A Koreai-félszigeten és észak-kelet Kínában ekkor a máig vita tárgyát képező Koguryo (Goguryeo) királyok (i.e. 37 - i.sz. 668) uralkodtak. Ez a korszak ma a koreai múlt kulturális- és politikai hatalmának egyik fénypontja.
Kína 2004-ben azzal dühítette fel a koreaiakat, hogy egy olyan dokumentumot tett közzé, amelyben a Koguryo-kort a kínai történelem részének nyilvánította. Peking és Szöul akkor megegyezett a kérdés akadémiai rendezésében. A két ország által felállított bizottság nemrég Phenjanban tárt fel közösen egy Koguryo-kori uralkodói palotát, így a remények szerint az itteni ásatásokat is közösen végzik majd el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.