125 éve született Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja
2006. május 19. 16:00
Százhuszonöt éve, 1881. május 19-én született Szalonikiben Mustafa Kemal Atatürk török politikus, a Török Köztársaság alapítója és első elnöke.
Korábban
A törökök atyja
Kemal ellenkormányt alakított, nemzeti egyezményben mondta ki a török nép önrendelkezését, a török lakta föld védelmét. Így megakadályozta az antant sevres-i békediktátumának végrehajtását, kudarcra kárhoztatta a török Trianont, és Lenin Oroszországának katonai segítségével megindította felszabadító háborúját. A görög haderőt több csatában felmorzsolta, végül Izmirnél a tengerbe kergette. 1923. július 24-én aláírták a sevres-i diktátum helyébe lépő, azt érvénytelenítő lausanne-i békét, amely szavatolta a török nemzettest szabadságát. A háborút tragikus és kényszerű lakosságcsere követte, több mint egymillió görög keresztény hagyta el török fennhatóságú ősi lakhelyét, Görögországból 330 ezer muzulmán volt kénytelen török földre telepedni.
A békében Mustafa Kemal pasa, 1934-tól Atatürk, a törökök atyja, akit nemcsak az oszmán birodalom romjain épülő új állam első elnökévé választottak, hanem katonai diadalaiért megtiszteltek a vezértábornagyi ranggal és a gázi, a muszlim hitharcos címével is, kiteljesíti a köztársasági államalkotás művét. A szultanátus után megszünteti annak vallási megfelelőjét, a kalifátust. Felszámolja a vallási bíróságokat és iskolákat, a dervisrendeket, az új alkotmányból kiiktatja az iszlám államvallást, száműzi az ország életéből a sariát, az iszlám vallástörvényt, az iszlám időszámítás helyett bevezeti a Gergely-féle naptárat, a nyugati hossz- és súlymértéket, az arabról áttérnek a latin betűs írásra, még a hagyományos fezt is betiltja és maga is a nyugati panamakalapot viseli. Mintaként elfogadják a svájci polgári, az olasz büntető törvénykönyvet és a német kereskedelmi törvényt, megadatta a nők teljes egyenjogúságát, majd 1934-ben a választójogból is részeltette őket.
A Köztársasági Néppárt közzéteszi a "Hat nyíl" című programját: republikanizmus, nacionalizmus, populizmus, a főként állami iparosítást jelentő etatizmus, világiság, forradalom. Vezéreszméje az államot és társadalmat folyamatos változásra mozgósító állandó forradalom.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap