2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Virtuálisan rekonstruálták a zirci apátságot

2006. május 19. 17:45

Befejeződött a XII. században épült zirci ciszterci apátság virtuális rekonstrukciója. A középkori templomról háromdimenziós, számítógépes grafika, valamint animáció is készült - írta a Népszabadság.

- A tervek szerint a zirci apátság kőtárának kibővítését követően egy új kiállításon a nagyközönség is megismerkedhet majd a középkori monostorból és templomból meg-maradt kőtöredékekkel, valamint a nemrég elkészült, háromdimenziós képekkel, illetve animációval - mondta el Benkő Csaba építész-grafikus, aki az elmúlt években elvégezte a XII. század végén épült egykori zirci ciszterci apátsági templom virtuális rekonstrukcióját.

A III. Béla király uralkodása alatt épített zirci monostor a XVI. század közepéig kiemelkedő szerepet játszott a ciszterci rend életében, a török hódoltság ideje alatt azonban a bakonyi apátság folyamatosan elnéptelenedett, a templom és a rendház nagyrészt elpusztult. A szerzetesrend a XVIII. században vette ismét birtokba Zircet, ekkor épült a jelenleg is álló barokk templom és monostor.

- Az elpusztult középkori templomról számos forrásból van ismeretünk - mondja Benkő Csaba. - Így például az 1700-as évekből olyan írásos emlékek maradt ránk, amelyek az egykori apátság és templom építéséről készültek. Azt is tudjuk, hogy a régi építőkövek jelentős részét felhasználták a barokk kori építkezéshez, s ez megnehezíti a régészeti leletek felkutatását. Szerencsére az 1912-13-as, nagyszabású régészeti feltárás során rekonstruálhatóvá vált a templom és a monostor alaprajza, amely jó kiindulási alapot adott a virtuális rekonstrukcióhoz.

Folytassa a cikk olvasását a Népszabadság oldalán!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár