2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Moszkva mellett horgonyoz Eva Braun jachtja

2006. június 21. 11:00

A moszkvai körgyűrűtől mintegy 10 kilométerre van egy mesterséges tó, amely Sztálin idejében, 1937-ben létesült, és itt van az a hajó is, amelyet Adolf Hitler ajándékozott 1939-ben élettársának, Eva Braunnak.

A Szpartak Jachtklubban elmondták a Corriere della Sera olasz napilap  tudósítójának: a jachtok úgy kerültek Moszkvába, hogy tulajdonosaik elhagyták őket a háború végén, majd a szovjet csapatok ezeket is elszállították. Mindenféle volt bennük: rangjelzéses egyenruhák, drága borok, ezüstnemű, teáskészlet, értékes dísztárgyak, sőt, még fogamzásgátló is.

A Führer egyik hajója, a Meteor

A 8 méter hosszú, 2,6 méter széles Eos nevű kis jacht jelenleg is ott van a kikötőben. Eltűntek róla - csakúgy, mint a többi hajóról - a náci jelképek, és nincs már meg mahagóni belső burkolata sem. Hosszú ideig az a mérnök gondozta, aki részt vett a Sztálin által rendelt hét moszkvai magasépület tervezésében. 1990-ben vásárolta végül meg, állítólag jelképesen: egy rubelért. Később továbbadta egy rokonának, aki sokat hajózott vele.

"Hitler ajándéka nem szépségével tűnt ki, de ideális lehetett a rajnai romantikus hajózáshoz. Ennek a jachtnak van egyénisége. Szófogadó, kezelhető, de csak egy bizonyos pontig. Elég rákényszeríteni valamit és fellázad, keresztbe áll, néha pedig, mintha megbabonáznák, megáll. Vagyis vele mindig rodeón érzi magát az ember" - jellemezte a rokon a hajót, amelyet nemrég adott el egy névtelenséget megőrizni kívánó, bizonyos "Szergejnek". 

A klubtagok szerint a legszebb hajó Hermann Göring birodalmi marsallé volt. Sztálin azt Viktor Bolhovityinovnak, az egyik leghíresebb szovjet vadászbombázó-konstruktőrnek ajándékozta. A hajó most az ő családjának tulajdonában van.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár