Londoni tárlókban a cirkusztervezés 250 éve
2006. július 11. 14:00
A londoni Victoria & Albert Museum június vége óta nyitvatartó kiállítása a modern cirkuszművészet 250 évét mutatja be.
Korábban
Astley színháza az 1790-es években A párizsi cirkusz 1850 körül
Anglia a cirkusz világának egyik középpontja. A kiállítás a bemutatót a híres katona és lovas Philip Astley 1768-as, fából ácsolt londoni színházának bemutatásával kezdi. Az érdeklődők megtudhatják, hogy Astley az olasz színház hagyományos világát a lovasgyakorlatok bemutatásához szükséges lovaglótérrel ötvözve hozta létre a forradalmian új színházat. A manézs kör alakja is ekkor formálódott ki: a porondmester ostora ugyanis itt mindig ugyanúgy elérte a lovakat.
Az új szórakoztatási forma hamar népszerű lett egész Európában. A 19. század volt a cirkuszépítés aranykora: a leghíresebb építészeti remekmű, a Cirque des Champs-Elysées 1841-ben nyitotta meg formabontó kapuit Párizsban.
A látogatók megtudhatják, hogy az állandó cirkuszoknak mindig is szembe kellett nézniük a vándorcirkuszok sátrainak konkurenciájával, amelyek az 1930-as évekre már méretben sokszor lekörözték az állandó épületeket. A kiállításon innen vezet az út a mai cirkuszokig, és híres cirkusziskolákig.
Helyszín: Victoria & Albert Museum, London
Megtekinthető: június 22. - október 15.
További információ
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap