Grönland mellett veszett el egy amerikai atombomba
2008. november 11. 16:34 MTI
Titkosítás alól felszabadult amerikai dokumentumok bizonyítják, hogy az amerikai légierő 40 évvel ezelőtt "elvesztett" egy atombombát. A B52-es bombázó Grönland mellett zuhant le 1968-ban - jelentette hétfőn este a BBC.
Korábban
Az amerikai Freedom of Information Act (Információszabadsági Törvény) alapján a titkosítás alól felszabadított dokumentumokból kiderül, hogy az intenzív kutatások ellenére az amerikaiak sohasem tudtak megtalálni egy atombombát a thulei légibázis környékén, ahol 1968. január 21-én lezuhant egy B-52 típusú stratégiai bombázójuk. A szerencsétlenség után az amerikai katonai hatóságok csupán hármat találtak meg a gépen lévő négy nukleáris töltetű bomba közül.
A dán sajtó már korábban is sokat írt az elveszett atombombáról és az ezt bizonyító titkos iratok létezéséről, de amerikai részről hivatalosan mindig tagadták ezeket az állításokat. Az amerikaiak azonban tudták, hogy a területen nemcsak a repülőgép alkatrészei, hanem a bombák radioaktív töltete is szétszóródott. A roncsokat összegyűjtő grönlandi katonákat ennek ellenére nem értesítették, ugyanis nem akarták szétkürtölni, hogy mi volt a B52-es küldetése.
Thule az amerikai légierő legészakibb bázisa. Az 1950-es évek elején, a hidegháború tetőfokán hozták létre, és fontos eleme volt az észak-amerikai radarláncnak, a Noradnak, amellyel a szovjet rakéták indítását figyelték. A nukleáris fegyverek grönlandi jelenlétét sokáig éppúgy titokban tartották, mint az elveszett bomba fellelésére tett kísérletek, tengeralattjárós kutatások eredménytelenségét. Mivel azonban a bombák nem robbantak fel, a környezetszennyezés nem okozott katasztrófát.
A BBC szerint amerikai illetékesek úgy vélik: a radioaktivitás mára eloszlott az óriási víztömegben, ezért nem okozhat semmilyen veszélyt. Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a BBC hírét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap