A zsitvatoroki békével ért véget a 15 éves háború

1606. november 11-én a zsitvatoroki békével zárult le az 1593-ban indult, nemzetközi összefogással zajló tizenötéves háború. A békekötés során a törökök több ponton is becsapták a másik felet.

Pax aeterna?

Mit jelent az a szó, hogy `béke`? Napjainkban, 400 évvel a zsitvatoroki béke megszületése után a `béke` fogalma jól leírhatónak tűnik, kellően határozott: ha megkérdeznénk, feltehetően nem gondolkodna el senki sem azon, mit is értünk alatta. A professzionális, poszt-modern diplomácia korában egyértelműnek látszik, hogy ha definiálni akarjuk, akkor leegyszerűsítve valami olyasmit mondhatnánk, hogy a béke egy olyan aktus, avagy szerződés, amely egy adott (fegyveres) konfliktust zár le. Minuciózus részletekig szabályozza a konfliktus és annak `holdudvarához` tartozó mindazon politikai, geopolitikai, politikai földrajzi, gazdasági, esetenként társadalmi kérdéseket, kondíciókat, amelyek feltételezik és szabályozzák a konfliktus kiújulásának határozott/határozatlan ideig történő megszűnését, a kettő vagy több érintett fél lehetőségekhez mért érdekeinek megfelelően.

Hans von Aachen: Allegória a 15 éves háború kezdetén, 1603

Így volt ez a 16. századtól kezdve a kora újkori (Nyugat-) Európa történetében és politikai kultúrájában is. Számtalan példát idézhetnénk: I. Ferencnek (1515-47) és V. Károlynak (1515-56) az itáliai (és ebből kifolyólag az európai) szárazföldi hegemónia megszerzéséért folytatott küzdelmét lezáró cambrai-i (1529), crépy-i (1544) és a cateau-cambrésis-i (1559) békéket, az 1598-as vérvins-i békét a spanyolok és a franciák között, a németalföldi szabadságharc nyugvópontját jelentő 1609-es spanyol deklarációt, ill. a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai osnabrücki és münsteri békéket. A 17. század második felétől aztán XIV. Lajos háborúi és a 18. századi hatalmi politika a diplomáciát már-már művészetté emelték. A korszak említett békéinek közös motívuma, hogy az azokat konstruáló szerződő felek nagyjából és kizárólag nyugati hatalmak voltak, és a békék pontosan kijelölték a területi el- és visszacsatolásokat.

A török végleges magyarországi berendezkedését követő 1541-es, 1543-as, 1552-es "hivatalos" hadjáratokat követő 1568-as drinápolyi béke hiába rögzített de iure egy békeidőszakot a törökök és a Habsburgok között (1570-ben Bécs a speyeri szerződésben Erdéllyel is békét kötött), de facto a határok mentén folyamatos portyázások, mindkét részről indított váltakozó intenzitású betörések követték egymást. A nagyjából 120 végvár és erődítések várláncolata alkotta határokon a török-magyar viszonynak két oldala volt: források bizonyítják, hogy adott esetben a felek kereskedtek az egymás területén hiánycikknek számító - esetenként tiltott -  termékekkel, mint amilyen például a fa volt.

A békét kisebb csatározások színesítették, így 1569-70-ben a Tiszántúlon Karácsony György szilágysági jobbágy antifeudális és törökellenes háborúra hívta a parasztokat, de a mozgalma elbukott. 1571-ben Thury György, Kanizsa kapitánya esett el egy összecsapásban, 1575-ben a fehérvári bég elfoglalta az Ipoly melletti Kékkő, Divény és Somoskő várait. 1583-ban Istvánffy István veszprémi kapitány Balatonhidvégnél a koppányi bég seregén aratott győzelmet, Borbély András egri hadnagy pedig Ónodnál a szolnoki pasán. 1585-ben a kassai, kállai, egri, tokaji és szatmári őrségek rajtaütöttek a szolnoki béghez tartozó turai vásáron.

Háború és/vagy béke

Ekkor a külpolitikai pillanat kedvezőnek tűnt, hiszen a törökök erejét 1578 óta Ázsiában lefoglalták a perzsák (a háború 1590-ig tartott). A Habsburgok és Vasa Zsigmond közötti lengyel trónháború 1587-ben gátat vetett a kezdeményezésnek, és a szultáni fermán is a Báthory-családhoz ragaszkodott mint lengyel trónörökösökhöz. A magyar királyságbeli politikai elit a kiutat a törökök elleni aktív `védelmi kezdeményezésben` látta: 1587-ben Nádasdy Ferenc elfoglalta Koppányt, Zrínyi György és Báthory Boldizsár a dunántúli török várőrségek egyesült seregét győzték le Kanizsa mellett, Rákóczi Zsigmond pedig 1588-ben Szikszónál aratott győzelmet. A két tűzfészek tehát a Magyar Királyság északkeleti és délnyugati része volt. 1590-ben mindezek ellenére sor került a drinápolyi béke megújítására, ám ez a béke sem volt tartós. 1591-ben Haszán boszniai beglerbég még sikertelenül ostromolta Sziszeket, de 1592 tavaszán már elfoglalta Bihácsot.

III. Murád szultán (1574-1595) diplomáciailag tökéletesen előkészítette a háborút: Anglia közvetítésével 1591-ben Lengyelországot kapcsolta ki a keresztény összefogásból, majd Velencét, de Erdélynek is egyértelmű üzeneteket küldött a háborúra nézve. A casus belli 1593. június 23-án a Sziszeket ostromló Haszán pasa Eggenberg és Auersperg császári generálisok általi szétverése volt. A formális hadüzenetet augusztus elején küldték meg Prágába, Szinán pasa vezíri kinevezését követően.

A fordulatot Európában is egy diplomáciai sakkjátszma követte: VIII. Kelemen pápa is egy keresztény liga megvalósításán dolgozott: többek között elérte, hogy Spanyolország csendestárssá avanzsáljon, továbbá Oroszország és Velence semleges maradjon. A "csonka koalíciót" a Szentszék, Toszkána, a német fejedelemségek és Rudolf országai alkották. Újabb, kedvező fordulatot jelentett, hogy az Alfonso Carillo jezsuita atya szellemi befolyása alatt nevelkedett új erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond 1594. augusztus 17-én felmondta a török szövetséget és a Keresztény Ligához csatlakozott. 1595 januárjában a szövetséget Bocskai István (akkor váradi főkapitány) hivatalosan is megkötötte Prágában. Zsigmond ráadásul Moldvát és Havasalföldet és be tudta kapcsolni a szövetségbe.

A következő évtized során Erdélyben kitört uralmi válság a Fejedelemséget tette a háború elsődleges frontjává és célterületévé, így Bocskai első, 1604-es Habsburgok elleni sikereit követően egyből békét ajánlott az osztrákoknak. Ezen szándék és Bocskai hosszabb távú koncepciójának szimbolikus kinyilvánítása, és a Nyugat, valamint a török irányába tett jelzés volt 1605. november 11-e, amikor Bocskai visszautasította a Lalla Mehmed nagyvezír által felajánlott koronát. Az új perzsa háborúk és a Porta belső hatalmi harcai miatt közben a törököknél is a békepárt kerekedett felül.

1606. június 23-án elsőként Bocskai és a Habsburgok kötöttek békét Bécsben. Ebben Lengyelország, Csehország, és a német fejedelemségek garanciájával többek között elismerték Erdély szuverenitását, valamint döntött a béke a török háború mielőbbi lezárásáról is (a bécsi békét Bocskai augusztus 17-én írta alá, Rudolf már augusztus 6-án megerősítette).

A modern diplomácia kelet-európai genezise

A békét 1606. november 11-én a Duna és a Zsitva torkolata (a folyó a Vágba torkollik) közötti táborban kötötték. A szerződő felek hivatalosan II. Rudolf császár és I. Ahmed szultán (1603-17) voltak. A békeszöveget a császári biztosok, Bocskai megbízottjai és a törökök állították ki. A királyi megbízottak Johann von Molart (a Haditanács tanácsosa, komáromi főkapitány, a végvidéki tüzérek főfelügyelője), Adolf von Althaim (a Haditanács tanácsosa, a mezei tüzérek főfelügyelője, a császári és királyi hadsereg kormányzója), Thurzó György (Árva vármegye örökös főispánja, királyi asztalnokmester, császári és királyi tanácsos), Istvánffy Miklós (királyi ajtónállómester, császári és királyi tanácsos), Sigfried von Kolonics (Dunán inneni főkapitány, a Haditanács tanácsosa), Batthyány Ferenc (Sopron főispánja, Dunántúli főkapitány) és Erdődy Kristóf (Mátyás főherceg kamarása) voltak. Az erdélyi megbízottak Illésházy István (Trencsén és Liptó főispánja), Nyáry Pál, Czobor Mihály és Hoffman György voltak. A törököket Ali budai pasa és Habil, a budai kerület főkádija (főbírája) képviselte.

A béke 15 pontból állt. A korábbi gyakorlattól eltérően nem 8, hanem 20 évre szólt (12. pont). Rendelkeztek mindenfajta ellenséges behatolás és várvívás megszűntetéséről (5. és 6. pontok). A rabokat köteles volt mindkét fél visszaszolgáltatni, fogolycsere útján, vagy a kikötött váltságdíj ellenében, ha pedig a rab elfogása béke idején történt, minden fizetség nélkül (7. pont). Az esetleges ellentétek elrendezését az országos főkapitányok, a horvát bán és a budai pasa hatáskörébe rendelték, súlyosabb esetekben pedig a két császár vált döntésre jogosulttá (8. pont). A meglévő várakat a szerződés szerint mindkét oldalon rendbe hozhatják, de újakat nem szabad építeni (9. pont).

A háború folyamán bekövetkezett területi változásokat a status quo alapján rögzítették: a bányavárosok szomszédságában levő várak Fülektől Vácig a Habsburg uralkodó kezében maradnak, és a hozzájuk tartozó falvak szolgáltatásaira a török nem tart tovább igényt (azaz a kettős adóztatás, uralom, a condominium megszűnik). Az Eger körzetébe eső falvak a várral együtt a törököt illetik. A Kanizsa környéki falvak hovatartozásáról külön vegyes bizottság rendeltetett dönteni (15. pont). Elismerik, hogy a nemesi szabadság érvénye a hódoltsági területekre is kiterjed.

A béketárgyalásokon a császári oldal mindvégig külföldi tolmácsokkal dolgoztatott, delegációjukban senki sem tudott törökül. A tolmácsok legtöbbje pedig Konstantinápolyban kapott képzést, így egy egész másféle politikai stílust sajátítottak el. A Habsburgok egész eddig a békéig nem voltak érdekeltek török tolmácsok képzésében, hiszen velük magyarul érintkeztek, és a feltételeket általában a másik fél diktálta. A császári követség számára Zsitvatoroknál az okozta a legnagyobb megdöbbenést, hogy a korábban közvetítőnek gondolt Bocskai a török követek oldalán foglalt helyet a tárgyalósátorban. A legérdekesebb esemény pedig az volt, hogy november 11-én valójában nem született meg a végleges szöveg: a leginkább lényeges pontokban egyetértettek a felek, ám az oszmánok aláírásával nem foglalkoztak. Ekkor a törökök tudatosan kihasználták, hogy az írásukat úgysem tudják kiolvasni, így kedvükre kiegészítették a szöveget (ezt Illésházy nádor nyomozta ki 1608-ban). Végül tehát két különböző szövegvariáns született, így mondhatni az oszmánok átverték a császáriakat. A szerződéseket az 1628-ban, Szőnynél kötött békében javították ki és egységesítették. A szerződés 1663-ig volt érvényben.

A kettős adózású falvakban az adókivetés elosztásának a joga mindkét oldalon a falusi bírák kezébe került: "Az hódultságban penig az törökök ki ne járjanak, hanem csak az közelvalókra és adójuk csak az falubírák által szolgáltassék be." (15. pont). A török elismeri a Habsburg király császári címét, azaz magával egyenrangú félnek tekinti (2. pont). A Portának a drinápolyi béke óta fizetendő évi adót elengedte a török, egy egyszeri, a ratifikációs okmányok kicserélése alkalmából átadott ajándék fejében (10. és 11. pont). A békét 9 aláírással (Molart és Erdődy szignálja hiányzik) és 11 pecséttel hitelesítették.

A béke tehát területileg nem sok eredményt hozott: 11 vár került vissza a töröktől (pl. Fülek, Vác, Nógrád), a török viszont ezeken kívül megtartotta az egész területét, sőt Eger és Kanizsa megszerzésével növelte is azt két ponton (1595, 1600). Mégis, Makkai László és Sinkovics István történészek szerint itt dőlt el végleg, hogy a hanyatló Török Birodalom terjeszkedése megállt, és magyarországi területe megmarad határvidéknek, ahol uralmát nem tudja jobban megszilárdítani.