A páneurópai piknikre emlékeztek Sopronban
2006. augusztus 21. 11:00
A páneurópai piknik 17. évfordulójáról emlékeztek meg szombaton Sopronban és a város környékén. Az ünnepség résztvevői szóban, fotóban és zenében elevenítették fel a 17 évvel ezelőtti eseményeket, amikor Sopronpusztánál több száz keletnémet jutott át a vasfüggönyön túlra a magyar-osztrák határ ideiglenes megnyitásakor.
Korábban
Hit a határtalan Európa ideáljában
A fertőrákosi Barlangszínházban tartott Európa-koncert előtt Katharina Landgraf, a német parlament, a Bundestag képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. A politikus a Bundestag CDU-CSU frakciója nevében mondott köszönetet azért, hogy a páneurópai piknik megmutatta, `hogyan kell bánni a totalitárius rendszerekkel`. Kijelentette: a magyarok fontos impulzusokat adtak ahhoz, miként hajtható végre a békés forradalom, szabadságra és végül a német egység megteremtésére bátorították a németeket. A parlamenti képviselő rámutatott, hogy a berlini fal és a keleti blokkot a Nyugattól elválasztó vasfüggöny lebontása a magyarországi események logikus folytatása volt. Lobenwein Tamás fotója
Magas László, az emlékünnepséget szervező Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a piknik mindinkább Európa történelmének részévé válik. Ezt jelzi, hogy Németország, Ausztria és több japán város felkérésére vitték el, és mutatták be a piknikről szóló kiállítás gazdag anyagát, s bizonyíték az is, hogy európai és tengerentúli szakemberek választják tudományos kutatások témájává a sopronpusztai pikniket és az azt követő politikai változásokat.
A piknik helyszínén, Sopronpusztán az egykori szervezők emlékeztek meg a 17 évvel ezelőtt történtekről. Turi Gábor, Debrecen alpolgármestere kijelentette: a piknik volt szeptember 11-e előzménye, amikor Magyarország megnyitotta határát a keletnémetek előtt. Michael Cramer európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, a piknik "történelmet írt" azzal, hogy több mint 600 embernek adott alkalmat az NDK elhagyására. Szőcs Géza író, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa az eseményeket felidézve kijelentette: a piknik debreceni és soproni szervezőit a határtalan Európa ideálja vezette. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 17 évvel ezelőtti illúziók, ideálok és jövőképek nem váltak valóra, "ami nemzetünk helyzetét, boldogulási lehetőségeit, az ország tekintélyét és a kelet-európai ember szabadságesélyeit illeti".
A soproni Pannónia Galériában délután megnyitották Lobenwein Tamás emlékkiállítását. A tavaly elhunyt fotóművész leghíresebb fotóit a páneurópai piknikről készítette. Az Európa-koncerten Mozart- és Liszt-művek hangzottak fel, a Soproni Szimfonikus Zenekar és a Győri Filharmonikus Zenekar tagjaiból alakult együttes előadásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap