30 éve halt meg Kéthly Anna
2006. szeptember 6. 15:00
Harminc éve, 1976. szeptember 7-én hunyt el a belgiumi Blankenbergében Kéthly Anna, a magyar történelmi szociáldemokrácia egyik vezető alakja, a múlt század legtekintélyesebb magyar női politikusa.
Korábban
A szociáldemokráciától a börtönig
1889. november 16-án született Budapesten sokgyermekes munkáscsaládban. Munka mellett végzett el négy polgárit, gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést szerzett, megtanult németül és angolul. 1905-től a Tolnai Világnapja szerkesztőségi alkalmazottja, 1907-től Budapesten és Kassán különböző cégeknél magántisztviselő volt. Fiatalon bekapcsolódott a tisztviselőnők szervezkedésébe, így jutott el a szociáldemokrata nőmozgalomhoz.
1929-ben |
A két világháború között főleg szociális kérdésekkel foglalkozott. Az 1930-as évek második felétől fellépett a német orientáció, a szélsőjobboldali törekvések és a zsidótörvények ellen. A második világháború idején elutasította a kommunista párt népfrontpolitikáját, az MSZDP és a polgári ellenzék összefogásának szükségességét vallotta. 1943-ban szerepet játszott a Független Kisgazdapárttal kötött parlamenti együttműködési megállapodás létrehozásában. 1943-44-ben Peyer Károllyal közösen tárgyalt az angolbarát polgári politikusokkal a háborúból való kiválás lehetőségeiről. Az ország német megszállása (1944. március 18.) után illegalitásba vonult, Az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvétel után egy Nógrád megyei faluban bujkált.
Londonban, 1946 |
Ellenezte a két munkáspárt egyesülését, ezért 1948. február 18-án puccsszerűen kizárták a pártvezetőségből, március 7-én a pártból is. Bár Kéthly Anna ettől kezdve a közélettől visszavonultan, szinte házi őrizetben élt, 1950. június 9-én az Államvédelmi Hatóság koholt vádak alapján letartóztatta. Hosszú, ítélet nélküli fogva tartás után, zárt tárgyaláson a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés és kémkedés vádjával 1954. január 20-án életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az év november 19-én - részben a nemzetközi tiltakozás, főleg a brit Munkáspárt közbenjárásának hatására - egyéni kegyelemmel szabadult, de rendőri felügyelet alatt maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap