2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Összegyűjtötték a politikusok hírhedt elszólásait

2006. szeptember 22. 10:15

A folyamatosan reflektorfényben élő embereknek állandóan számolniuk kell azzal a kockázattal, hogy magánvéleményként megfogalmazott kijelentéseik, vagy akár véletlen elszólásaik, nyelvbotlásaik ilyen-olyan módon nyilvánosságra kerülnek - figyelmeztette olvasóit a BBC News internetes portája, amely csokorba gyűjtött néhányat a világpolitikai neves személyiségeinek elszólásaiból.

Trent Lott az amerikai szenátus republikánus csoportjának volt vezetője 2002-ben kénytelen volt lemondani tisztéről, mert egy 100 esztendős korában elhunyt szenátortársa temetésén azt találta mondani, mennyivel jobban járt volna az Egyesült Államok, ha 1948-ban a faji elkülönítés híveként ismert, egész életében hírhedten rasszista elhunytat választják meg elnökké.

Dan Quayle egykori amerikai alelnök nem egy bakit követett el, elnöki esélyeit azonban végleg szertefoszlatta, amikor egy iskolába ellátogatva - nyilván legjobb meggyőződése szerint - az egyik nebuló által egyébként helyesen leírt potato (krumpli) igencsak közkeletű angol szó végére javítási szándékkal odabiggyesztett egy `e` betűt. Quayle már rég nem alelnök, de ez a hiba immár valószínűleg végigkíséri egész közszereplését.

Öröksége megosztja a közvéleményt: a világtörténelem legnagyobb hazugsága
Nem ment a szomszédba politikai bakikért az olasz államfő, Silvio Berlusconi sem. Talán a leghíresebb - és legnagyobb politikai botrányt kavart - ügye az Európai Parlament egyik német képviselőjével volt kapcsolatos, akinek egy vita során kijelentette: "Egy olasz rendező filmet forgat a náci koncentrációs táborokról, kész vagyok Önt beajánlani a kápó (a foglyok közül kiválasztott táborőr) szerepére, amelyben bizonyára tökéletes alakítást nyújtana".

Ronald Reagan néhai amerikai elnök egy mikrofonpróba során elhangzott kijelentésével döbbentette az amerikaiakat, az elnök ugyanis hangpróbaként ezt mondta: "Oroszországot örökre eltöröljük a Föld felszínéről, öt perc múlva megkezdjük a bombázást". Reagan jót mulatott saját viccén, majd nyugodtan elkezdte beszédét. Sajnos azonban a magnószalag a mikrofonpróba közben is forgott, s ami még rosszabb, az ártatlannak szánt "tréfa" kiszivárgott a sajtónak is.

Sokszor bajba keverte magát Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó is, legutóbb például enyhén rasszista kijelentése miatt volt kénytelen bocsánatot kérni, mert egy kongresszusi képviselőnőről azt mondta, hogy heves vérmérsékletét bizonyára fekete bőrű, illetve latin-amerikai származású szüleitől örökölte.

Heves természete van John Major volt brit miniszterelnöknek is, akinek miniszterelnöksége idején egy alkalommal saját pártja képviselőit kellett megkövetnie, mert egyszerűen "fattyaknak" minősítette azokat, akik nem értettek egyet a maastrichti szerződéssel kapcsolatos kormányállásponttal. Major egy televíziós interjút követően magánjelleggel tette megjegyzését az ITN brit televíziós csatorna stúdiójában beszélgetve, nem vette azonban észre, hogy a megjegyzést felvette a BBC egyik véletlenül ottmaradt forgató stábja.

Híres otrombaságairól Fülöp, edinburgh-i herceg, II. Erzsébet angol királynő férje is. Egy alkalommal például egy elektronikai üzemben egy kevéssé sikerült biztosítékdobozt látva, sokak által hallhatóan megjegyezte: "Olyan, mintha indiaiak szerelték volna össze". Ausztráliában egy bennszülöttől megkérdezte, hogy még mindig dárdákat hajigál-e, de számos más hasonlóan "tapintatos" megjegyzése is bejárta a világsajtót.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár