Örökségvédelmi példakép lehet a megújult Hiemer-ház
2006. december 7. 15:00 Lukácsi Attila
Korábban
A végromlástól a tündöklésig
Az épületet Székesfehérvár eleinte bérbe adta, így a XVIII. század közepén Zichy János bérelt benne hat szobát, istállót, valamint pincét is. Ezután elemi iskola, leányiskola, majd reáliskola volt benne, miután pedig a XIX. században a város tulajdonába került, sokáig plébániaként működött.
A II. világháború után ez az épület sem kerülhette el az államosítást. Ennek következtében lakásokat, és zeneiskolát alakítottak ki benne, valamint meghagyták a plébániát is. Sok gondot nem fordítottak az állagmegőrzésére, 1958 után már fel sem újították, csak födémcserére, a fedélszék cseréjére és javítására, valamint a zárt erkély aládúcolására került sor. Lecserélték az ablakokat, valamint a homlokzati nyílászárókat is. A nyolcvanas évek végére az épületegyüttest bezárták, s ezzel megindultak a régészeti és művészettörténeti kutatások is. Legépebben a rokokó stílusú vakolat, valamint a falfülkében álló Szent Sebestyén szobor maradt meg, de a ház általános állapota ekkorra már rendkívül leromlott, központi elhelyezkedése okán gyakorlatilag mindenki szeme láttára került végveszélybe.
A felújítás után |
Székesfehérváron és országszerte még számos omladozó épület várja sorsa jobbra fordulását, helyi példánál maradva elég, ha a Székesfehérvár-csalapusztai neoreneszánsz Kégl-kastélyt, valamint a romantikus stílusú, Fehérvár-kisfaludi Simay-Holczer kastélyt említjük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap