Keveset tudunk a föníciaiak szülőföldjéről
2008. november 13. 15:23 MTI
Libanoni és spanyol régészek 2900 éves urnaedényekre bukkantak, amelyekbe a föníciaiak a hamvasztás után az elhunytak csontjait helyezték el.
Száznál több ilyen cserépedény került elő a libanoni Sür (Tyre) közelében lévő helyszínen, ahol 1997 óta folynak ásatások, de meglehetősen lassan, mert a régészek csupán évi 50 négyzetméternyi területet voltak képesek feltárni, s voltak olyan időszakok, amikor a térségben zajló konfliktusok miatt egyáltalán nem végezhettek ásatásokat.
"A nagyobb edények olyanok, mint az egyedi sírok, a kisebbeket viszont üresen hagyták, azt jelképezve, hogy az eltávozottak lelkének nyújtanak otthont" - mondta el Ali Badavi, a libanoni ásatás vezető régésze.
"Ez a felfedezés segíti azoknak a régészeknek a munkáját, akik a föníciaiak kolóniáit kutatják Tunéziában, Spanyolországban és Itáliában, hiszen általuk megismerhetjük ennek az ősi népnek a szokásait és a hagyományait" - emelte ki Maria Eugenia Aubet, a spanyol archeológusok vezetője, hozzátéve, hogy az urnaedények tanúsága szerint az antik világ hajósai hittek a túlvilági létben. Meggyőződése szerint a leletek azért különösen fontosak, mert a föníciaiakról épp szülőföldjükön, Libanonban maradt fenn a legkevesebb adat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.