Eunuchsorsok az évezredek tükrében
2007. február 8. 17:00
Az eunuch szó hallatán az emberek többségének a regényekből és filmekből ismert elhízott, vékony hangú, nőies mozgású keleti tisztviselő jut eszébe.
Korábban
Az eunuch szó a görög eune (ágy) és ekhein (maradni - valójában őrizni) szavak összekapcsolásából eredeztethető, de már a sumér korból is vannak feljegyzések heréltekről. A kasztrált rabszolgák ára jóval magasabb volt, mint közönséges társaiké. A mediterrán kultúrkörben ősi elem a vallásos célú kasztráció, senki sem tudja, hány évezrede terjedt el az efféle megcsonkítás. Régészeti feljegyzések alapján Anatóliában a Nagy Istenanya hívei önként fosztották meg magukat férfiasságuktól.
A gall papok egyes vallási ünnepeken az istenek kiengesztelésére zenétől és tánctól extázisba esve kovapengével összevagdalták, megcsonkították magukat. Kifolyt vérüket és levágott nemi szervüket az oltárra helyezve ajánlották fel. Ezt a kultuszt a rómaiak is átvették. Áprilisban tartották a Megalesiát, ahol Kybelé papjai sarlóval fosztották meg magukat férfiúi ékességüktől.
Indiában is a vallásra vezethető vissza a kasztráció elterjedése. A Mahabharata elbeszélése szerint a hős Ardzsuna vérfertőzéstől undorodva visszautasította ősanyja, Urvasí upsara felajánlkozását, mire a gonosz tündér átokkal sújtotta, ezért férfiasságától megfosztott rabszolgaként kellett tengődnie. A indiai kasztráltak átkaitól a mai napig minden hindu retteg. A kínai heréltek úgy vélekedtek, hogy csonkolt szerveik ismét kinőnek, ha frissen lefejezett bűnözők még meleg agyából fogyasztanak.
Oroszországban a 18. században terjedt el rövid időre az öncsonkítás szokása egy keresztény szekta tagjai között. Kondratyij Szelivanov muzsik az Újtestamentum tanításaira hivatkozva vette rá követőit, hogy egy gyermek nemzése után kasztrálják magukat, és ily módon szó szerint tartsák meg a parancsolatokat, hogy teljes ártatlanságban élhessenek. Amikor a szekta létszáma veszélyes nagyságúra duzzadt, maga II. Katalin cárnő lépett fel ellenük. Prófétájukat Szibériába száműzték, később őrültként a szuzdali kolostorba zárták, híveit büntetőtelepekre deportálták.
A cikk teljes terjedelmében a 2007. évfolyam februári számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap