Megtalálták a középkori szegedi vár alapját

2007. február 12. 11:45

Megtalálták a szegedi középkori vár északnyugati saroktornyának 13 méter átmérőjű alapját egy megelőző régészeti feltáráson, a fellebbviteli főügyészség leendő épületének pincéjében.

Horváth Ferenc, a Móra Ferenc Múzeum megbízott igazgatója elmondta, a lelet igazi régészeti szenzáció, hiszen a vár első előkerült saroktornyáról van szó. A megtalált saroktorony olyan hiteles pontja a várnak, amely segítségével pontosan kiszerkeszthető, hogy a mai utcahálózatban hol helyezkedett el a középkori erődítmény - tette hozzá. Az igazgató kiemelte: olyan megoldásra van szükség, amely egyaránt figyelembe veszi az épületet használó ügyészség és a műemlékvédelem érdekeit, a funkció lényeges sérülése nélkül lehetővé teszi a vármaradvány bemutatását.

Forrás: MTI
Szeged középkori műemlékekben szegény, az 1881-es árvíz után földig rombolt várból szinte semmi sem maradt meg. Ma csupán az egykori vízibástya alapfalai, a 18. században épített Mária Terézia kapu és középkori vártemplom maradványai láthatók, utóbbinak a feltárása jelenleg is folyik - közölte a régész.

Forrás: MTI
A középkori szegedi várat valószínűleg 1261-1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.

Forrás: MTI
Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a 18. század végén pedig összeomlott a vár Tisza felőli fala. A vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki. A munkálatok végzése közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén a középkori templomot is megtalálták.

(Múlt-kor/MTI)
Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!