Jól megfizették a besúgó püspököt
2007. március 5. 19:00
Fizetési bizonylatokkal igazolta a SME című pozsonyi lap, hogy az ügynökmúltját tagadó Jan Sokol püspök a kommunista titkosszolgálat embere volt.
Korábban
Az ügynöklisták nyilvános hozzáférését biztosító Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) honlapján pénteken már megtekinthetők voltak az érseket terhelő dokumentumok és átvételi elismervények. Ezek tanúsága szerint a másfél évtizednél hosszabb ideig "ügynökbojtárként", majd a rendszerváltást megelőzően már ügynökként jegyzett Ján Sokol püspöki felszentelése előtt, titkos pályája utolsó szakaszában, több tételben mintegy ötezer korona tiszteletdíjat kapott az általa szolgáltatott információkért.
Az akkor kéthavi tisztes jövedelemnek megfelelő összegen kívül Sokol különféle ajándékokat is elfogadott tartótisztjétől, mi több: az államrendőrség úgynevezett konspirációs lakásaiban is megfordult, jóllehet, azok küszöbét csak a legbizalmasabbak léphették át.
Az érsek most azzal védekezik, hogy az átvételi bizonylatokon nem szerepel az aláírása. A SME című napilap szerint ugyanakkor aligha lehetséges, hogy a pénzt a tartótiszt tette volna zsebre, mert a kifizetések ellenőrzése többlépcsős, és igen szigorú volt, a tartótiszt aligha vállalt ilyen kockázatot, mert ha rajtakapják, azért az állásával fizetett volna.
A lap pénteki számában két oldalon foglalkozik az érsek múltjával, aki hosszú évekig kitartóan tagadta titkolt előéletét, de a héten részleges beismerést tett, mondván, hogy igen, találkozgatott az StB tartótisztjeivel, de soha senkiről nem adott terhelő információt, ami értelmezése szerint azt jelenti, hogy az együttműködés nem volt tudatos. Sokol ma is élő tartótisztje nem hajlandó nyilatkozni.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.