Meghal Pázmány Péter katolikus főpap
2004. szeptember 13. 12:06
1570. október 10-én Nagyváradon református családban született, 1583-ban katolizált. Belépett a jezsuita rendbe, Bécsben filozófiát, Rómában teológiát tanult, 1596-ban pappá szentelték. 1603-tól a grazi egyetemen tanított. 1616-ban előbb turóci préposttá, majd esztergomi érsekké nevezték ki. 1629-ben bíboros lett. A magyar művelődéstörténet és irodalom egyik legjelentősebb alakja; a magyar irodalmi nyelv fejlődésének jelentős állomását képviselik a Prédikációk címmel kiadott beszédei. 1623-ben Bécsben létrehozott egy magasabb papnevelő intézetet, a későbbi Pazmaneumot. 1635-ben megalapította a nagyszombati egyetemet, a mai ELTE ősét. Mint a katolikus egyház magyarországi feje és az ellenreformáció vezéralakja, a Habsburg-ház érdekeit szolgálta, de támogatta Erdély önálló államiságát. Egyházkormányzóként hozzájárult a római katolikus egyház megújulásához, egyházmegyei és nemzeti zsinatokat hívott össze. Számos főúri családot (Thurzó Kristóf, Esterházy Miklós, Zrínyi György) ő térített vissza a katolikus hitre. - 1921-50 között a nevét viselte a budapesti tudományegyetem (ma ELTE). Az 1990-es évek óta működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahol négy karon folyik a felsőfokú oktatás: Hittudományi Kar, Bölcsészettudományi Kar, Jog- és Államtudományi Kar, Információs Technológiai Kar.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap