Még ma is szervezkednek a Stasi-ügynökök

2007. március 18. 13:00

Tizenhét évvel a Stasi feloszlatása után ma is a volt keletnémet állambiztonsági szolgálat több ezer tagja tömörül szervezetekbe a német fővárosban.

Találkozóikon a múlt megszépítése és tetteik igazolása jellemzi a beszélgetéseket - mondta el Claudia Schmid, a BfV elnöke a berlini parlament alkotmányvédelmi bizottsága előtt. A társaság a humanitárius és jogsegélyért elnevezésű szervezet keretében például egykori Stasi-tisztek, a volt állambiztonsági minisztérium munkatársai és kémek tartanak találkozókat, mintegy 1500-an.

Forrás: EPA
Komoly felháborodáshoz vezetett, hogy néhányan közülük tavaly a Stasi áldozatainak állítandó emlékművekről folytatott vitában kigúnyolták az egykori bebörtönzötteket. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) szorgalmazására akkor a BfV a Stasi nyilvánosság számára is hozzáférhető aktáira kiterjedő vizsgálatot indított. Ennek a vizsgálatnak az eredményeiről számolt be Claudia Schmid a berlini parlamentben.

Ehrhart Körting berlini tartományi belügyminiszter nem kívánta nyilvánosan értékelni a beszámoló végkövetkeztetéseit. Nézete szerint az egykori Stasi-munkatársaknak "inkább egy idősek otthona, semmint az Alkotmányvédelmi Hivatal figyelmére lenne szüksége". A CDU azonban továbbra is veszélyesnek tartja ezeket a szerveződéseket, mert tagjaik tagadják az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) bűneit és az emberi jogok terhére elkövetett jogsértéseket.

(Múlt-kor/MTI)
Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!