Miniszteri biztos felügyeli az Esterházy-kastély felújítását
2007. március 21. 09:30
Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke miniszteri biztosként felügyeli a fertődi Esterházy-kastély helyreállítási munkálatait.
Korábban
Hiller István oktatási és kulturális miniszter egyedi miniszteri megbízást adott a múlt héten a többéves program végigvitelére - közölte Varga Kálmán, aki hozzátette: az oktatási és kulturális tárcának továbbra is kiemelt tervei között szerepel a magyar világi építészet egyik legjelentősebb műemlékegyüttesének számító fertődi Esterházy-kastély helyreállítása, `értékelvű turisztikai fejlesztése.`
Május végére konkrét rendezvényi tervvel kell rendelkezni a 2009-es évfordulóig hátralévő két évre - hangsúlyozta Varga Kálmán. Hozzátette: ehhez az ország nemzetközi megítélését, műveltségi imázsát is meghatározó eseményhez olyan emlékbizottság felállítását látja szükségesnek, amelyben a magyar szaktekintélyek mellett külföldi személyiségek is részt vesznek.
A KÖH vezetőjének, aki jelenlegi munkája mellett látja el a megbízatást, nem jelent újdonságot a feladat, korábban - a Horn-kormány idején - a gödöllői Grassalkovich-kastély rehabilitációját irányította miniszteri biztosként. A 18. század második felében épült, magyar Versailles-nak is nevezett barokk műemlék együttes rekonstrukciója 2003-ban kezdődött el.
A tervek szerint több ütemben zajló felújítási munkálatok teljes költsége mintegy 15-20 milliárd forint lehet. A teljes rekonstrukció 10 évig is eltarthat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap