Extravagáns életet élt a Smithsonian igazgatója
2007. március 30. 16:15
Menesztették a Smithsonian Institute főtitkárát, miután extravagáns költekezésének nyilvánosságra kerülése óriási felháborodást váltott ki.
Korábban
Csak az amerikai főváros egyik elegáns negyedében bérelt 650 négyzetméteres villa fenntartása 1,15 millió dollárt tett ki. Small többek között számlákkal igazolta, hogy az áramfogyasztásért 152 ezer dollárt fizetett, a takarításért 273 ezer dollárt, egy csillár megtisztításáért pedig 2535 dollárt.
Csalást ugyan nem állapítottak meg, de a Smithsonian főtitkárnak tékozlása olyan felháborodást váltott ki az amerikai törvényhozásban, hogy a szenátus a múlt héten mindaddig befagyasztotta a múzeumok támogatására vonatkozó 17 millió dolláros költségvetési kiegészítés jóváhagyását, amíg meg nem reformálják azok pénzgazdálkodásának szellemét.
A Smithsonian Institute hatezer alkalmazottal 18 múzeumot irányít, köztük a híres washingtoni repülési és űrhajózási múzeumot, valamint az amerikai főváros állatkertjét. Összesen évi 1 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodik, amelynek 70 százalékát az állam biztosítja. A 18 múzeumot évente 23 millió látogató keresi fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20