Megszületett id. Entz Géza zoológus
2004. szeptember 13. 12:06
Mezőkomáromban látta meg a napvilágot. 1867-ben szerzett orvosdoktori diplomát a pesti egyetemen, de végül nem orvos lett, hanem zoológus. 1869-től tanított természetrajzot és meteorológiát a kolozsmonostori gazdasági tanintézetben, majd 1873-ban kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem első zoológia- professzorának. Két év múlva az egyetem rektorává választották. Ez idő alatt magas színvonalú szellemi műhellyé fejlesztette az intézményt. Az egysejtű szervezetek mikroszkópos vizsgálatával foglalkozott, az ostorosok, a gyökérlábúak, a spórások számos új faját írta le. Tevékenységével lényegében megalapozta a magyar hidrobiológiát. 1875- 76-ban kísérleti úton bebizonyította, hogy az egyes egysejtű állatfajok sejtjeiben megtalálható `zöld szemecskék` nem mások, mint mikroszkópos moszatok. Ez a felfedezés a XIX. századi magyar biológia legnagyobb elvi jelentőségű felismerése volt. Elsők között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete című munkáját. 1890-ben az MTA rendes tagjai sorába választotta. 1889-től a budapesti Műegyetem állattani tanszékének tanára volt. 1901-ben a Margó Tivadar utódaként a fővárosi tudományegyetem általános állattan és összehasonlító tanszékére került. Onnan vonult nyugdíjba 1914-ben. Sokat foglalkozott a protoplazma szerkezetének felderítésével, a fajok keletkezésének és származástanának kérdéseivel. Tanulmányait két nagy kötetben tervezte összegezni, de csak az első rész jelent meg 1888-ban német és magyar nyelven. Budapesten hunyt el 1919. december 4-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap