Hárommilliót adtak a magyar filatéliai ritkaságért
2007. április 4. 14:45
Valamivel több, mint hárommillió forintért cserélt gazdát egy 1906-ban kibocsátott magyar filatéliai ritkaságnak számító Turulos 10 filléres bélyeg.
Korábban
A magyar válogatott a döntő mérkőzést azzal a nyugatnémet csapattal játszotta július 4-én, amelyet korábban 8:3 arányban legyőzött. Reálisnak tűnt a győzelem reménye, ám a végeredmény 3:2 lett a németek javára, így a bélyeg okafogyottá vált, és megsemmisítették, néhány példányt azonban a nyomdászok megmentettek. A 3 forint névértékű bélyeg, amelyen a magyar zászló és egy futball-labda, valamint a kontinensek láthatók, a 60-as évek óta a filatéliai piac nagy ritkaságai közé tartoznak. Az egyik példány most 380 ezer forintos kikiáltási áron került kalapács alá, de végül 600 ezer forintra verték fel az árát.
Sok más érdekes tétel mellett 360 ezer forintért cserélt gazdát az a 25 ezer forint kikiáltási áron árverésre bocsátott nemzetközi postautalvány, amelyet 1882. szeptember 7-én adtak fel. Az utalványt tíz darab 20 krajcáros bélyeggel tehermentesítettek, noha kettő is elegendő lett volna.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap