Háborús áldozatokon vitázik a japán és a kínai kormányfő
2007. április 5. 14:45
Ven Csia-pao felszólította Abe Sindzót, hogy tartózkodjék a háborúban elesett japánok emlékét őrző tokiói Jaszukuni-szentély látogatásától.
Korábban
A Jaszukuni-szentélyben tett hivatalos látogatások állandó diplomáciai villongásokat okoznak egyfelől Japán, másfelől Kína, Dél-Korea és Észak-Korea között.
Az utóbbi három ország, amelyek területe a múlt században hosszabb-rövidebb időre japán megszállás alá került, és amelyek népei sokat szenvedtek a japán császári hadsereg kegyetlenkedéseitől a második világháborúban, Japán militarista múltjának jelképét látják a Jaszukuni-szentélyben.
Abe eddig még egyszer sem kereste fel e vitatott helyet múlt szeptemberi hivatalba lépése óta, de nem is hajlandó kijelenteni, hogy ezt a jövőben sem teszi meg. Abe elődje, Koidzumi Dzsunicsiro idejében sokat romlott Japán és Kína viszonya, s ebben jelentős szerepet játszottak Koidzumi látogatásai a sok vitát kavaró szentélyben. Abe hivatalba lépése óta ismét javulás állt be a kétoldalú viszonyban.
Érdekesség, hogy arra csak nemrég derült fény, hogy a kormány is tett azért Japánban a hatvanas évek végétől, hogy a háborús áldozatok előtt tisztelgő Jaszukuni-szentélyben háborús bűnösöknek is emléket állítsanak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.