Kisvárosi út a holokauszthoz
2007. április 13. 13:15
Hiánypótló munkával jelentkezett két fiatal történész, akik a L'Harmattan Kiadó gondozásában megjelent könyvükben a zsidótörvények hatását vizsgálták a kiskunhalasi zsidó közösség életén keresztül.
Korábban
Zsidó közösség a vészkorszakban
A könyv elsőlegesen a vészkorszakra koncentrál, de rengeteg információ található benne a halasi zsidók letelepedésétől, asszimilációján át, 1945 utáni életükön keresztül a mai időszakig. A műből megtudhatjuk, hogy a kiskunhalasi zsidók már a 18. század végén megkezdhették tevékenységüket a városban, 19. század elején temetőjük, imaházuk, egyesületeik voltak, 1857-ben alakult meg a hitközségük. Az egyház ortodox jellegű , de a közösség asszimilált, neológ életet élt, és a halasi zsidók jól beépültek a kereskedelmi-, pénzügyi-, gazdasági-, kulturális- és sportéletbe.
A fel-felbukkanó antiszemitizmus nem zavarta meg a diaszpóra életét, bár a helyenként szélsőséges sajtó állandóan uszított ellenük. A zsidótörvények érzékenyen érintettek egyes családokat, de még nem tettek tönkre senkit, és 1941-ben is 742 izraelita lakott a településen. A férfiak egy jelentős részét behívták munkaszolgálatra, és a még helyben lakó közel 500 halasi zsidót 1944. május 22-én gettósították, június 17-én Szegedre a gyűjtőtáborba vitték, majd június végén deportálták. Nagy részük a strasshofi munkatáborba került, így szerencsére sokan túlélték a holokausztot. A vészkorszak halasi áldozatainak összlétszáma mintegy 264 fő volt.
A mű hiánypótló, mert ilyen részletességgel még nem mutatták be a magyarországi zsidótörvények hatásait egyetlen régió, település vagy közösség életén keresztül sem. A könyvben számos interjú olvasható a túlélőkkel, akik nem csak az 1944-es eseményekről, hanem az az előtti és az utáni történésekről is nyíltan beszéltek. Az egyik fejezet például részletesen beszámol a kiskunhalasi vasútállomáson 1944. október 11-én történt tömegmészárlásról is, amely nemében példátlan volt a Horthy-kor Magyarországán; az összes többi ismert mészárlás a nyilas érában zajlott le.
Végső István - Simko Balázs: Zsidósors Kiskunhalason - Kisvárosi út a holokauszthoz. L'Harmattan, Budapest, 2007. 348 o.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap