Saját utat járt a dinasztikus kommunizmus atyja
2007. április 17. 15:30
Korábban
Akiről orchideát neveztek el
1972-ben új alkotmányt fogadtatott el, amely elnökké nyilvánította, majd 1980-ban a párt kongresszusán hivatalosan is fiát, Kim Dzsong Ilt jelölte ki utódául. Kim hatalma a hadsereg lojalitásán alapult, amelyet részben forradalmi hírneve, részben a hozzá hű káderek biztosítottak. Az ország azonban egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel volt kénytelen szembenézni: a dzsucse-eszme következetes megvalósítása miatt megszűnt a külkereskedelem, egyre gyérebben csordogáltak a kínai segélyek, mindezt tetézte a Szovjetunió megszűnése.Kim kétszer nősült, négy fiú és négy lány apja volt. Örököse elsőszülött fia, az 1942-ben Habarovszkban (hivatalos álláspont szerint a koreai hegyekben) született Kim Dzsong Il lett, ekképp Észak-Korea lett az egyetlen kommunista állam, ahol "családban maradt" a hatalom. Az észak-Koreai totalitárius államban ma is a kormányzat ellenőriz mindent, tilos a különvélemény, a vallásgyakorlás, az internet és még megszámlálhatatlan más dolog is. A rádió és a tévé propaganda-műsorokat ad, azt, hogy a lapokat és könyveket cenzúrázzák, csak azért nem lehet mondani, mert állami tisztviselők írják őket.
Az észak-koreai nép számos gesztussal nyilvánítja ki háláját Kim Ir Szen iránt: mauzóleuma mellett magasodik 92 méteres szobra, amely mellett eltörpül a Phenjan másik részén álló 23 méteres szobra; születésnapja és halálának napja nemzeti ünnep, az ország "hivatalos" virága a kimirszeniának nevezett orchidea-hibrid, szobrai előtt mindenkinek - még a minimális számú külföldi turistának is - meg kell hajolnia. Kim Dzsong Il uralkodása idején nem sok minden változott, illetve egy dolog mégis: ma már fia a Nagy Vezető, Kim Ir Szen jelzője az örökkévaló Vezető lett.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.