Magyar expedíció utazza végig a kínai császárok ősi csatornáját
2007. május 23. 09:00
Ma indul Kínába a Magyar Keletkutatás Alapítvány expedíciója, amelynek tagjai egy hónapon át az 1800 kilométer hosszúságú ősi kínai Császár-csatornát kutatják.
Korábban
Bárdi László, a program szakmai tanácsadója szerint a Nagy-, vagy más néven a Császár-csatorna, amelyet 2502 évvel ezelőtt kezdtek el építeni, a világ legnagyobb mesterséges vízi útja. A csatorna a Nagy Fal mellett az ókori Kína második legendás alkotása, ám kevéssé ismert - tette hozzá. Bárdi Lajos ismertetése szerint Kínában a folyók jelentették a szállítási, közlekedési utakat. Miután a folyók nyugat-keleti irányban folynak, szükség volt egy észak-déli irányú vízi összekötetésre.
A csatornát utoljára teljes hosszában az utolsó kínai császári család, a Csing-dinasztia (Qing-dinasztia) uralkodója hajózta végig 255-256 évvel ezelőtt. Bárdi László közölte: a csatorna karbantartását idővel belháborúk miatt elhanyagolták, egyes szakaszai eliszaposodtak, eltömődtek. Napjainkban a csatorna újraéled, egyrészt a turistaforgalom, másrészt a kínai dinamikus fejlesztésekhez kapcsolódó építőanyag-szállítások miatt.
Jövőre a pekingi olimpia vizes versenyeit bonyolítják majd itt, két év múlva pedig Kína a Császár-csatorna felvételét kéri az UNESCO világörökségi listájára. Az expedíció május 23. és június 22. között tartózkodik Kínában, útjáról film készül, amelyet a Duna Televízió mutat be. A tájékoztatón Cselényi László, a Duna Televízió elnöke rámutatott, a mostani út immár a második, amely a csatorna részvételével szerveződik.
Hozzátette: 2003-ban már támogatták a Magyar Keletkutatás Alapítvány 62 napos Selyemút-expedícióját, amelyről ismeretterjesztő sorozat készült.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap